Ma vagyunk 17 hetesek és 3 naposak. Kéne menni dokihoz, kéne hívni védőnőt, kéne előjegyzést kérni UH-ra, de semmihez sincsen kedvem.
Legszívesebben a lakásban lennék, rendezgetném, és pihennék Pötyivel. Igazából vele szeretnék kettesben lenni. Annyira vágyom a társaságára, tök furi, hisz itt van a pocimban. Lehet, hogy csak kivetítem rá a „dolgaimat”? Két napja folyik a könny a szememből. Nem tudom, hogyan nyugtassam meg magam Pötty miatt. Ő biztosan nem is érti, mi ez a nagy feszültség bennem (én sem feltétlenül értem), amikor alapvetően annyira boldog vagyok.
10.03.
Ma szép napom volt. Elkapott a fészekrakó ösztön, úgyhogy nagy elánnal végigtakarítottam a napot, de olyan jólesett! És most olyan büszke vagyok!
Pötty édes, aranyos gyermekem, szeretlek!
10.04. Laci esküvője
Nagyon büszkén viseltem a pocimat az esküvőn, és boldogan vettem tudomásul, hogy már látják az emberek. A fiúk érdekesek, mert ők nem. Figyelmeztetni kellett mindet, de nagyon-nagyon aranyos volt mindenki. Boldog voltam, és Levi drága is olyan szépen nézett rám egész este. Klassz este volt! Talán Pöttyöt éreztem mozogni is a hasamban, de nem tudom sajnos 100%-os biztonsággal megállapítani.
Pötty október 4-én mozdult meg úgy, hogy én is pontosan felismerjem. Azóta folyamatosan érzem a pici kalimpálásait. Eleinte olyan érzés volt, mintha buborékok pattannának szét a pocimban, majd néha simogatást éreztem, s napról-napra ez az érzés szépen átment erőteljesebb mozgásokba. Gitta fogalmazta meg jól, a gyerek nyüzsög a hasban. Tényleg, ennél jobban ezt az érzést nehéz lenne leírni.
Annyit tudok róla, hogy mikor melyik oldalán tanyázik a pocimban. Nagyon szereti a baloldalamat, oda szokott elbújni. Egyelőre nem tudom, véletlen-e, de zenére előszeretettel mozog többet. Megnéztük együtt a Jézus Krisztus Szupersztárt ugyanis.
Általában reggel 8, fél 9, 9 körül érzem először a mozgásokat. Gondolom, akkor ébred fel.
Egyébként előfordult már olyan is, hogy a hasamat kinyomta egy-egy mozdulatával, tehát nemsokára Levi is érzékelni fogja már a kalimpálásokat. Sajnos ezek még nem erős érzések, és nem is annyira látványosak, de azért már szépen alakulnak.
Gyakrabban mozog késő este, éjszaka. De még ezt sem tudom határozottan kijelenteni, hiszen még csak egy hetes tapasztalataimat írom most le.
10.13.
Ma voltam védőnőnél. Picit vissza kell fognom a kajálást + cukrom a felső értékhatárnál + vasat kéne szednem, mert kicsit vérszegénynek tűnök (ez utóbb kiderült, hülyeség).
Holnap kezelőorvoshoz megyek, szerdán céges orvoshoz, csütörtökön Levivel UH-ra Dr. Hajdú Krisztinához. A péntekem még szabad.
Kicsit izgulok a Down-kór miatt.
SZERETNÉK EGY ORVOST, AKI ÚGY VIGYÁZ PÖTTYRE, AHOGYAN ÉN SZERETEM ŐT!!!
Kérlek jóisten, hozz össze vele!
10.16. UH
Életem csodálatos napja ez. Nagyon izgultam az uh előtt, órákon át fel-alá járkáltam, hol a munkahelyemen, hol a váróteremben Levivel. Izgultam Leviért, aki most látta először a törpét, s izgultam a törpém egészségéért, s izgultam, hogy mégiscsak inkább kisfiú legyen, ne annyira kislány.
Hát, bejött! Gyermekem férfiből van. Csodálatos fütyijét körbevizslattuk. Meghallgattuk a szívverését. Megszámoltuk, hogy megvan-e minden ujja, minden agykamrája, szívének minden apró részlete. Szép izmos kiskölök. Ujjait vígan számlálta, s közben kortyolgatta a magzatvizet. Élénk, szép gyermeknek mutatkozott. Édesapa és édesanya kis büszkesége.
Levi könnybelábadt szemmel és izzadó tenyérrel figyelte a kivetítőn a fiát, majd a vizsgálat végeztével remegő hangú büszkeséggel mondta, kiáltotta: „Fiam lesz!” Csodálatos pillanat volt!
