2010. 05. 05. - A cici

Azt hiszem, fiam, fontos, hogy megosszam veled ciciimádatod kezdetét. Mert biztos vagyok benne, hogy mint férfit, ez elért téged is. De tudd, hogy te a cicit már egynaposan is imádtad.

Nincs az az elfoglaltság, finom falat, vagy játék, amely el tudna tántorítani egy kis cicizéstől, ha erre anya esélyt ad. S ha anya nem értené, mit szeretnél, te jössz, és húzod, téped a ruháját. Azonnal felragyog az arcod, ha megpillantod a póló alatt a mannát tartalmazó Cicit. Olyankor szorosan összebújunk mi ketten, és szopizunk. Mandulavágású szemeddel megkeresed a tekintetem, cicimmel a szádban egymás szemébe nézünk és csak mosolygunk. Nincs az az isten, aki akkor minket szét tudna választani.

Legyen éjszaka, hajnal, vagy naplemente, egy kis cicizés mindig megnyugtat, mindig feldob. Bármilyen nyűgös, fáradt vagy, szopizás után mosolygósan folytatod a játékodat. S ha beteg vagy, csak anya karjaiban jó. Befúrod a kis fejedet, és ott gyógyulsz, ott pihegsz a karjaimban.

Milyen jó is az anyacicit két kézbe fogni és simogatni, s így elaludni a finom csordogáló tejcsivel a szád sarkában!

Miért mondja azt a nők többsége, hogy válasszalak el téged, és ne adjak több cicit? Miért?
Ki tud ésszerű magyarázatot adni nekünk arra, hogy miért váljunk meg a jótól, az egészségestől, a megnyugtatótól, az ölelésnek ettől a módjától?!

Anya, Apa és Te a Bükkös pataknál

Ma bizony igen feszülten indult a nap. Apával felváltva voltunk idegesek valamire, vagy éppen egymásra. Vitatkoztunk, veszekedtünk, egymás fejéhez vagdostunk mindenfélét, ahogyan az már lenni szokott.
Készültünk a Pilisbe szalonnát sütni, picit kirándulni, hegyet mászni a barátainkkal.

Ebéd után indultunk útnak, kaptunk egy kis útbaigazítást a cimboráktól, hogy a hegyen hol találkozunk majd. Igen ám, de az erdőben nem sikerült útba igazodnunk, s eltévedtünk, vagy legalábbis más irányt vettünk, mint ahol vártak minket. Útközben persze továbbra is hol martuk egymást, hol duzzogtunk, és az utat nem találtuk. Gyalogoltunk egy jó órát a Bükkös patak mentén, mikor is eldőlt a sorsunk egy telefonbeszélgetés után, miszerint a barátainkkal már nem tudunk találkozni, túl messze vannak, s így együtt fogjuk tölteni a napot hármasban. Apa, anya és Te a Bükkös pataknál.

Innentől kezdve mintha minden feszültséget, negatív gondolatot és érzést elvágtak volna. Végre átadtuk magunkat a Természetnek, teljesen felszabadultunk, s örömmel lépkedtünk a patakot átszelő kövekre, sétáltunk nagyot a tisztáson, piknikeztünk legyek, szúnyogok és egy pók társaságában a Kárpát-forrásnál. Szopiztál a réten, majd dolgod végeztével beletenyereltél a csalánba. Most először láttam úgy egyébként, hogy a csalánnak teljesen különleges színű virága van. Picit már olyan ibolyán túlinak is tűnt. Nagyon szép.

Az erdő minden bujaságával, bőségével, pompázatos színeivel és a madárkoncertekkel teljesen és tökéletesen kicserélt minket.
Feldobva, kipihenten és vigyorogva jöttünk vissza a városba.

Tudod, azt gondolom, hogy ez az egész kalamajka, és eltévedés az erdőben nem volt véletlen.
Alkalmat adott arra, hogy mi együtt hárman éljük meg azt, hogy a feszültségből egy pillanat alatt át tudunk lépni a harmóniába, ha erre odafigyelünk. S persze nem utolsósorban, ha a gyönyörű erdő körülölel minket.