Anya hajnali gondolata

Apám 1975-ben pont annyi idős volt, mint most én, 41.
1975-ben én 5 éves voltam.
Élénken emlékszem, amint apámat a sírás rázza.
Ekkor veszítette el az édesanyját, az én mamámat.

Anya mai sörös hangulata

Írok neked. Mert kinek másnak írnék. Most csak rád hagyatkozhatom. Itt ülök a vödör alján

Jó itt, nem panaszkodom, bár néha szeretnék felmászni, egy kicsit körülnézni, de folyton visszacsúszom. Aztán persze megbékélek, nem olyan rossz itt lent sem, megvan mindenem. Élelmet elém hordanak, itt a gyerek is, akit nevelhetek. Adtak mellé háztartást is, amit gondoznom kell, úgyhogy a feladataimat ellátom, panasz nem lehet rám. Az évszakok telnek, jönnek és mennek, konstatálom az ablakomból. Tegnap még nyár volt, piciny ősz, most meg már a tél hidege fúj be hozzám. Vagy tévedek? Én még a nyárban létezem.

Nagy dolog ez

Nagy dolgok történnek manapság a kis életünkben.
Mi ketten szépen lassan szétválunk. Az első lépés elég sokkoló volt, gondolom. Az az a nap volt, amikor kiemeltek téged a pocimból, 2009. március 8-a reggelén. Majd a szoptatás minden egyes állomása (hozzátáplálás) vitt minket picit előrébb ahhoz a pillanathoz, amely tegnap érett meg bennem.
Ahhoz, hogy azt mondhassam neked, "Ábel, már nagy fiú vagy, és a nagy fiúk nem ciciznek már." No, nem eszik olyan forrón a kását, azért nem vettem el tőled teljes valójában a cicizés lehetőségét, de erőteljes korlátozást helyeztem kilátásba, sőt, gyakorlattá is tettük már azóta. Az oka nagyon egyszerű volt, fiam, nagyon elfáradtam. Sokszor éjszaka is órákon át hozzám bújva ciciztél, mert az jó volt neked. És én is imádtam hozzád bújni, a szuszogásodat hallgatni, de aludni csak részletekben tudtam rendesen. És ez várhatóan egy idő után túl sok lett.

Elmagyaráztam hát neked, hogy most más idők kezdődnek e téren, amire sűrű nemekkel válaszoltál, de mégis valahogyan lassan mintha elfogadnád az új helyzetet.
Köszönök neked mindent, picim. Az elfogadást benned, a bizalmat, a hajlékonyságot, mindent. Anya ma először a három év alatt átaludta az éjszakát. 10 órát aludtam egyhuzamban. És nagyon jólesett. Reggel persze arra ébredtem, hogy hiányzol és kicsit megkönnyeztem az új helyzetet, de hiszem, hogy a döntés most is helyes volt. Fájdalmas, de helyes döntés. Ilyen is van.

Japa, japa!

Jön apa! Gyorsan-gyorsan! És csillogó szemmel, dobogó szívvel várod apát hol az asztal alatt, hol anya mögé rejtőzve, hol elébe szaladva. És apa alig lép be az ajtón, te máris jössz elő az ötleteiddel: "Da! (labdázzunk), Thomas! (vonatozzunk), vau-vau! (bábozzunk a kutyussal), cucu! (vagy paci)(lovagoljunk)".
Alig bírod kivárni, hogy apa levegye a cipőjét és az utcai ruháit! Szorosan mész utána és csivitelsz, viszed neki a bábokat, magyarázol mesékről és autókról . Kérsz tőle vizet és valami rágcsálnivalót, mindegy, csak rád figyeljen, rád. Veled foglalkozzon, neked legyen! És apa boldogan teljesíti minden kérésedet. 2 percen belül már hangos kacagás tölti be a lakásunkat, és ti ketten, fiúk már birkóztok önfeledten, lovacskáztok, báboztok és labdáztok.
Imádlak ilyenkor nézni benneteket.

Nem túlzok

Pózol a tükörnek

Tegnap kaptam egy olyan visszajelzést, amúgy kedvesen, hogy azt hitték még tavaly, hogy túlzok a fiam sztorijait illetően. Hát kérem, én nem túlzok. A gyermek tavaly még tényleg beleállt a wc-be és lehúzta magát rajta. Tényleg a kukát kiborította a konyhában, hogy kihalászhassa belőle a mandarin héját és megkóstolhassa. Tényleg magára rántotta a futónkat és cserépnyi földdel a fején játszott tovább, mintha mi sem történt volna. Tényleg nagy malac, aki a hajába keni a zsíros kezét. Tényleg hosszú percekig billeg a tükör előtt különböző pózokba vágva magát. Tényleg mikrofonnak használja a filctollat és óbégat bele. Tényleg odahúzza a nagy  faszéket a hűtő elé, kinyitja az ajtaját, és amit talál, elmajszolja. Egyik nap tényleg megjelent a kisszoba ajtóban három darab nyers tojással a karján. Óvatosan lépdelt előre, nehogy leguruljanak, és olyan, de olyan büszke volt magára! És tényleg kiöntötte a biliben lévő első pisijét, mikor győztesen felmutatta, hogy "Nézd, mama!" És tényleg, akkor esik neki legjobban a víz, amikor a virágokat locsolom, és mindenképp a locsolókannából szeretne inni, mint a virágok. És tényleg hatszázszor beleugrik a kismedencébe a strandon, végigsétál rajta keresztül, majd a másik végén kijön. Aztán újra be, újra végig, és a másik végén ki. Igazi tornamutatvány ez még anyunak is. Másfél óra medencegyaloglás alatt teljesen lefáradok, és húzom haza az akkor még ereje teljében lévő fiamat.
Szóval, lehetne még bőven sorolni, mit tud egy ilyen kismanó produkálni. Mert tud, az biztos. Minden korban valami mást.

Most várom már, hogy szép magyar nyelven is elkápráztasson minket az ötleteivel.

Ebéd utáni alvás

Megpróbállak lefektetni, mert egészen délután 5-ig csupán 20 percet aludtál.
Persze, nem látom rajtad, hogy álmos lennél.
De én az vagyok

Hapci!

Ma még picit be van dugulva az orrod, de már nincsen olyan nagy baj. Viszont annak ellenére, hogy már 2 és fél éves elmúltál, még mindig hadilábon állunk az orrfújással. Apa előveszi a lepedőnyi fehér zsebkendőt és a szád elé teszi, majd felszólít rá, hogy fújjad. Erre te, készségesen és abszolút együttműködve nagy erővel kimondod: "Hapci!" Igen-igen, ezt kiabálod bele a zsebkendőbe. Aztán várod a hatást, ami nem egészen az, amire vágysz. Az orrod továbbra is tele, de a szüleid bizony gurulnak a nevetéstől.

"Japa, japa, gyorsan-gyorsan!"

Ma megtaláltad a sárga szövegkiemelőmet. Rákanyarintottál néhány vonalat a kézfejemre, majd beavattál, mi mindent rajzoltál. Volt rajtam repülő, autó és cipő is. A repülőt felismertem, tényleg az volt. A többit elhittem neked.

Van egy furcsa szokásod is. Minden este, mikor édesapád hazaér, borzasztó izgatott leszel, és nagy izgalmadban "Japa, japa (Jön apa!), gyorsan-gyorsan!" felkiáltással elbújsz a lakásban. Hol az ágyban bújsz el a párna, vagy paplan alatt, hol az íróasztal alá bújsz be. Annyira édes tud lenni, amikor csak egy pár lábfejet lehet kivenni az ágyban, mert az kilóg a párna alól. Két kicsi mozdulatlan lábfej, ők üdvözlik apát.

És hát igen, a történetben felfejlik egy újabb furcsaságod is. Párnával takarózol. A takarót rendszerint lerúgod magadról, nem bírod egyiket sem, viszont a párnát előszeretettel pakolod hol a hasadra, hol a fejedre, és úgy alszol el. Eleinte aggódtunk nehogy megfulladj a nagy párna (mert persze a felnőtt párnákat szereted legjobban) súlya alatt, de ennél, hála istennek egy gyereknek több esze van.
Én igazság szerint akkor szoktam magamban a legnagyobbakat mosolyogni, amikor egy pici párnát helyezel a pocakodra, mely ott billeg nagy hetykén rajtad minden szusszanásnál. És persze olyan kicsi, hogy még a pocakodnak is csak a tetejét fedi le. Hát szép kis takaród van., mondhatom! :))

Apám szeme

Apám szeme. Apát Bogárnak becéztem egy rövid ideig. A szembogara miatt, mely úgy fénylett, olyan ragyogóan tisztán! Most is előttem van, mindig. Mélység és végtelen tisztaság ült benne 68 éven át. Ha belenéztél, benned is felragyogott ez a fény egy pillanatra.

Az ő üzenete azt hiszem, pont ez is volt. Ez a tisztaság, tisztesség, gerincesség.

És most te is örökölted ezt a szemet, fiam. Az ívét, színét, formáját mindenképp. Hogy fényessége megmarad-e, rajtam is áll. Én azon leszek, hogy átadjam neked mindazt, amit apám szeme fényéből megtanultam.

Nátha

A homloka meleg, arca kipirult, csillogó szemével kérőn rám tekint. Mellemre teszem. Nincs levegője. Kapkod. Tátog. Ilyenkor szétválunk. Aztán nagy levegő, s újra együtt, összekapaszkodva. Együtt, míg szusszal bírja. Csak szívja csak szívja. Aztán újra elfogy, újra kapkod, száj nagyra nyit, cici elenged, levegő betódul, újra rám mosolyog.

Hozzám bújik, körbefonja kicsiny karját a nyakamon. Hangosan szuszog. Feje a vállamon. Rám bízza magát. Forró kicsi teste égeti a bőrömet.

(Amikor az első évben beteg voltál, olyan nagyon kétségbe tudtunk esni. Szinte egész éjjel virrasztottam melletted. Mit virrasztottam? Néztelek, néztem az arcod minden szegletét, figyeltem a szuszogásodat, a mellkasod egyenletes mozgását, mintha a tekintetemmel próbáltalak volna meggyógyítani. És igen, biztosan azt is tettem.)

Anya mai, csupán pillanatokra szóló hangulatai

Ha őt nem érdekli, nem érdekel engem sem.

Ha ő tojik mindenre, akkor én is. Így kéne. Azt hiszem, így kéne. De akkor hol lennénk?

A gyerek biztosan sehol.

Jaj, el se hiszem, csönd van. Nagybetűs csönd. Húúúú, kilégzés! Néhány óra nyugalom jön. Együtt a porszívóval, szőnyegekkel, szekrényekkel. Vár a mosogató is, a sok ebédből maradt mosatlan. De egyiknek sincs szája. Egyik sem csivitel a fülembe. Nem rohangál keresztbe a lakáson félpercenként. Húúúúú, kilégzés!

Séta veled

Kicsi fiókámmal, veled ma játszóházba mentünk. Nagy nap volt ez, az első alkalom, hogy babakocsit hátunk mögött hagyva, kéz a kézben indultunk el egy ilyen hosszú útra.

Féltem is tőle picit, és mit mondjak, ennek hátrányai meg is mutatkoztak, főként a nap vége felé, de előnyei annál klasszabbá tették az együttlétünket. Kéz a kézben várni a villamosra. Ott az ölemben ülni és izgatottan figyelni kifelé az ablakon át. Sétálni a házak között, és lelassulni, míg észre nem veszi anya is a körülöttünk nyüzsgő életet, hangyákat, fűszálakat, kutyák és gyermekek kíváncsi ismerkedését. S néha csak úgy az égre mutatva csodálkoztál el, szóltál nekem is, hogy „Nézd!” S meg kellett dolgoztatnom az agytekervényeimet, hogy rájöjjek, a szél mozgására hívod fel a figyelmemet épp, ami a falevelek suhogását eredményezte.

Összes érzékszervünket kinyitva, érzékenyen figyelve sétáltunk végig azon a kertvárosi szakaszon, amelyen egyébként babakocsival, egy lendülettel, percek alatt átrobogunk.

Az út kétségtelenül legizgalmasabb része a villamossal való utazás volt! Leszállás után is még sokáig néztünk utána, mintha idő kellett volna ahhoz, hogy fel tudd fogni, hogy igen, ez veled történt meg. Te ültél ott ezen a hatalmas villamoson.

Esti fogmosásra készülődés

Ezen a képen a fiam pontosan úgy néz maga elé, ahogyan én anno, pontosabban ahogyan apám, ahogyan apám anno. A szemöldök különleges kanyarulatáról ne is beszéljünk. Olyan csak egy volt a világon, akinek ilyen lázadón felfelé ívelt, és az apa volt. Emlékszem mennyit simítgatta, hogy a rakoncátlan vonalak a megfelelő szögben álljanak, természetesen mindhiába. A gyermek tekintete, a szája szöglete mind mind édesapámé. Annyira, hogy még szinte a gondolatait is ismerem. Néha félelmetes tud ez lenni.
Ők, apu és unokája már nem találkoznak.
Csak így.
A szemöldökíven, szájszögleten, szembogáron keresztül.

Ábel és a nem, nem

Ma te főzted az ebédet

Lecsót készítettünk ma ebédre közösen, te meg én. Kicsit későn kapcsoltam, hogy bevonhatnálak a főzésbe, de azért még a legizgisebb részeket kiélvezhettük együtt.

Mikor a zöldségek megpuhultak, előkerültek a tojások a hűtőből. Három szép tojást választottunk. A széket odahúztuk a tűzhelyhez, és felálltál a tetejére. Anya megmutatta az elsővel, hogyan kell a tojást megtörni és az ételbe tenni. Láthatóan nagyon tetszett neked. Kacagással fogadtad, s rögtön nyúltál is már a második tojáshoz és egy határozott mozdulattal bele is dobtad az egészet a forró ételbe. Bizony ki kellett halásznom onnan és elmagyarázni, hogy a héját előbb fel kell törni és csak a belsejét tesszük bele az ételbe. Igyekeztünk ketten dolgozni. A harmadik tojás ily módon már profi módon még a tenyeredben kettétört, így a feladatot te teljesítetted. Nagyon élvezted ahogyan a fehérje a tenyeredből a lábosba folyik.

Utána jött az első trauma számodra. Nem kellett több tojást megtörnünk. Jobban mondva anya nem engedte, hogy több tojást összetörjünk. Ezt erősen nehezményezted, de egy alapos kézmosás után megkaptad a fakanalat, ami enyhített a fájdalmadon. Anya elmagyarázta neked, hogy a tűzhely forró, nem nyúlunk hozzá, még a láboshoz sem, csak a fakanállal kavargatjuk az ételt, így ni. Kiskezedet ráügyeskedtem a fakanál nyelére, majd a kezembe fogtam a kezedet, és együtt kavartuk a lecsót. Közben hol egymásra, hol a lecsóra néztünk és mosolyogtunk. Néha fújtál egyet, jelezve, hogy vigyázat, forró!

Majd jött az újabb nehézség, elkészült az étel, nincs szükség további kavargatásra. Még a székről is le kellett szállnod, és kavargatni sem lehetett tovább. Ez nagyon lelombozott. Sajnos olyannyira, hogy a lecsóból már nem ettél egy falatot sem. Hogy végeredményben te nem szereted a lecsót, vagy csak nem tetszett, hogy nyers tojásokat tettünk bele, nem tudom. Nem tudhatom. Mindenesetre sajnos anya és apa nélküled ette meg az ebédet.

Kivert kutyaként

A Velencei-tónál töltöttük a vasárnapunkat hármasban, a mi kis családunk. Apával tudtuk, hogy a legokosabb rögtön a homokozó és a vízpart közvetlen közelében letelepedni arra gondolva, hogy szemmel tudunk tartani a törülközőről is. Így is történt, jól is döntöttünk. Te ugyanis a homokozót alig-alig hagytad el egész délután. Sok kispajtással játszottatok ott. Örültem a társaságodnak, és óvón figyeltünk mindketten, felváltva apával.

Késő délután, vagy inkább estefelé volt már, amikor már csak ketten voltatok a homokozóban egy nálad kb. egy évvel idősebb kislánnyal. Én magam keveset tudok a helyzetről és a helyzet problematikájáról, csak a csúcspontját és a végkifejletet láttam. A homokozó legcsábítóbb helyszínén álltatok együtt, a várárokból lett termetes pocsolyában. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy mutatóujjadat feltartva magyarázol hangosan a kislánynak. Persze halandzsanyelven, de a mondanivaló teljesen egyértelmű volt. Megfenyítetted, mert valamit nem jól csinált.

A reakció viszont mindannyiunkat igencsak meglepett. A kislány elővette még erőteljesebb hangját és begyakoroltabb stílusát, és addig magyarázott neked fennhangon, hogy te inkább füled-farkad behúzva elkullogtál a helyszínről. Még a kisautóidat is utánad dobta a kislány, melyeket persze azonnal magadhoz emeltél és úgy haladtál tovább. Sárosan, lógó orral, kivert kutyaként jöttél a törülközőre az ölelő karomba és a sok puszim közé. Most még könnyen vigasztalódtál, fiam.

Kalandozásaink a Balkánon

Elvittünk fiam két hétre Boszniába,  Horvátországba és Montenegróba. Autóval mentünk, s átlagosan kétnaponta váltottunk várost, szállást, hangulatot, levegőt, mindent. Utunk inkább volt kalandos és élményekben gazdag, mint pihentető, de Te nagyon jól bírtad az utat, le a kalappal előtted! Annyira rugalmas voltál, és olyan könnyen illeszkedtél be minden új közegbe, ami még anyáéknak sem sikerült ilyen gördülékenyen. Nagyon büszke vagyok rád.

Mi lesz velünk holnap?

Drága Fiam!

Érzem az időt nagyon. Néha lassan döcög, most viszont inkább robog. Nem csak az őszhajszálaimon mérem, hanem rajtad is. Látom, ahogy egyre okosodik az arcod, értelmet sugároznak a szemeid. Szép, okos és ügyes vagy, és ezt te tudod legjobban, hiszen mindig jelzed anyának egy-egy végrehajtott feladat után, hogy "Ügyes!", és időnként még meg is tapsolod magad. Pár nap múlva 2 és fél éves vagy, de a beszédedben még mindig több a halandzsa. Ma, valahogy a fülemmel másnak hallottalak. Folyamatosan csilingeltél mellettem miközben a bolt felé haladtunk. Olyan nagy voltál, és olyan okos! Néha úgy megállítanám az időt, hogy még sokkal többet lehessünk együtt, Te meg én, így, csilingelve.
Olyan gyorsan nősz, hogy nem is tudom minden részletében befogadni a fejlődésedet.
Most még nagyon anyás vagy, de mi lesz velünk holnap?

Ábel lassan kétésfél

Mai dialógom Ábellel:
Ábel kopog a konyhaajtón. Én bent ülök az ebédlőasztalnál. Kiszólok neki:
- Szabad!
Erre a válasz:
- Igen, szabad. (és áll tovább az ajtóban bebocsájtásra várva)

Esztergom-Párkány hármasban

Ábel Dali nyomdokába lép

Dali, vagy inkább János vitéz?

Mérges ősteknős

 Kínai mosolygó maci

A tőrözős kacsaember

Ugró ősgyík

Bepillantás a munkafolyamatba

A jóisten kihagyta volna belőlünk a D-vitamint?

Nemrégiben beszélgettem egy anyukával, aki elmesélte nekem, hogy a gyermekének naponta vitamint ad, egészen 14 éves koráig. Elmondta, hogy egy napot sem lehet kihagyni ebből a vitaminból, mely azt célozza, hogy a gyermeknek egészségesek legyenek a fogai. Az anyuka barátném csodálkozva, értetlenül nézett rám, hogy én hogyhogy nem tudok erről, és miért nem adom ezt a gyermekemnek.
Nos, hát, a választ akkor ott neki leegyszerüsítettem.
Most kifejteném bővebben.

Amikor terhes voltam, akkor erősödött meg bennem az a gondolkodásmód, ami a sajátom azóta, és fő vezérvonal a nevelésben is. Hogy tudniillik terhességem alatt is már a szervezetem többet tudott az egész folyamatról, ami bennem zajlott, mint én. Ő volt tisztában igazán a kihordással, szüléssel kapcsolatban is, én csak a szaksajtóból tájékozódtam. S egészen addig kételyek között vergődtem, mígnem rájöttem, hogy egyszerűen csak át kell adnom magam a testem irányításának.Ő tud a legtöbbet rólunk. És így is lett. És vezérfonalammá vált ez a szemlélet Ábel születése után is. Nem érdekelt védőnő, gyermekorvos, szomszéd néni. Ha a gyermek sírt és a mellemből erre elindult a tej, az számomra egyértelmű válasz volt arra, hogy mit kell tennem. A gyereket ölbe kell venni és megszoptatni. Írhatják a nagyokosok, hogy ezzel elkényeztetem, és erre-arra szoktatom és így meg úgy, nem érdekelt.
Mint ahogyan a Vigantol olaj és társai előtt is értetlenül álltam. Valamiért totál kiesett mindig a fejemből, hogy cseppentenem kell. Nem is gondoltam akkor végig ezt az egészet, végülis Vigantol olaj ide-vagy oda, a gyermek gyönyörűen fejlődött, csontozata egészséges,  mert miért is lenne más! És akkor úgy utólag gondoltam arra, hogy bassza meg, hát nem hinném, hogy mi emberek úgy jövünk a világra, hogy minden tökéletesen összeáll, épp csak a napi egy csepp D-vitamint hagyta ki belőlünk a jóisten. Ugye milyen abszurd még ez így leírva is?! Nem is értem, mi anyukák, mi a fenének dőlünk be ezeknek a marhaságoknak a gyógyszergyártók nagy örömére!
És miért is kellene a fogazatunkat gyógyszerrel erősíteni, az is kimaradt volna a Tervből? És az enyém akkor miért jó?

Az alkotó és alkotása

A művész első haikuja előtt

Haiku

Az ormányos mackó

Bálnák

Kirobbanó formában

Portré

Thomas elment pancsizni

Ma közösen mosunk. Én kiválogatom a szennyest, te, szorosan a nyomomban, leellenőrzöd, hogy ez így jó lesz-e. Segítesz bepakolni a mosógép dobjába a ruhákat. Gondosan, egesével, kemény munkával megy ez csak. Nagy nyögések kíséretében dolgozol, ahogyan az egy munkásembertől elvárható.
Aztán egyszer csak megpillantod a ruhák között a sárga Thomas mozdonyos pólódat. Hű, ráadásul Tűzoltó Sam és a Bob mester is rajta van! Nagy az öröm. Végignézzük újra és újra, kiket látunk a kisruhán. Thomasnak van kétségtelen a legnagyobb sikere. Mint mindig.
Aztán egy gyors mozdulattal anya bedobja a pólót a mosógépbe, s rácsukja az ajtaját. Ijedt szemekkel nézel utána, még kicsit nyöszörögsz is. Kifejezett aggódást látok a szemeidben. Aztán elindul a program. A dob csak forog, csak forog, te pedig követed szigorúan a sárga póló nyomát. Thomas, Thomas! - ismételgeted.
Akkor sikerül végleg megnyugodnod, amikor tisztázzuk, hogy Thomas most csak pancsizik egyet.

Ábel ma

Babából kisfiúvá leszel

Mostanság indul be a beszédfejlődés, egyre ügyesedik a mozgásod, finomodsz, okosodsz. Mindenről van önálló véleményed, enni is segítség nélkül szeretsz. Anyának már segítő kezet is nyújtasz. Lásd fentebb a fotón, ahol már közösen fejtjük a borsót a vasárnapi leveshez. A  játszótéren már a nagyobb mászókák, játékok érdekelnek, és ami bearanyozta ma anya napját, ma először sikeresen a bilibe pisiltél. :) Hát tudom, hogy ez csak egy anyának lehet ilyen nagy öröm, de nekem óriási ez most. Nem is igazán érintett meg már az a része, hogy pisilés után fogtad a bilit és nagy győztesen áthoztad nekem a másik szobába, hogy lássam az eredményt benne, s hát, igen, na, mit szépítsük, végigcsorgattad a tartalmát a lakáson, mire átértél vele a nagyszobába.
De a lényegen ez nem változtat: a feladatot megértetted, és végre is hajtottad, sőt, még büszke is voltál magadra. Úgy érzem, jó úton járunk. :)

Kis fürtös báránykám

Hogy milyen vagy kétévesen? Aranyos kis fürtös bárányka. Csacsogsz, halandzsázol egész nap. Tologatod az autókat, búgsz hozzájuk. Önállóan jösz-mész a lakásban, kiszolgálod magad, ha megszomjazol. Kapcsolod a számítógépet, ha mesére vágysz. A hűtő elé húzod a széket, felmászol rá, kinyitod az ajtaját, és kiveszed, ami onnan téged érdekel. Sajnos ez sokszor a tojás szokott lenni, ami bizony igen törékeny, úgyhogy ebből szoktak vitáink lenni.

A térded rendszerint tele van kék-zöld foltokkal. Sokszor fogalmam sincs honnan és miképp szerezted őket, mert meglátásom szerint nem is esel el mostanság olyan sokszor. A játszótéren felszabadult vagy, jókedvű és önálló. Férfiasan kezeled a tulajdonviszonyokat is. Ha valamire szükséged van, azt megszerzed. Ha nagyobb erővel találod magad szemben, akkor elfogadod, hogy most te vagy a vesztes. Anya csak akkor szól közbe, ha eldurvulna a vita, vagy a partnered elpityeredne helyzetén.
Télen még ütögettél, már jó ideje ezt nem tapasztalom, de persze, ne szóljuk el magunkat! Lehet, hogy csak megfelelő partnerre nem akadtál még. :)
Motorozni imádsz. Gyakorlatilag talán többet motorozol, mint gyalogolsz, sőt, biztos is. Ügyes is vagy benne.
A kavicsok, botok érdekelnek az autókon, repülőkön kívül; a virágok, szép rügyek kevésbé. :(
A kutyusokat nagy érdeklődés övezte mindig, de amióta rendszeresen megijesztenek a kerítések mögül, azóta inkább félsz tőlük, mint szereted őket. Még valahogy a kettő között lavírozol, nem tudom, mi lesz belőle, s azt sem, mit kéne tennem, hogy rendezzük ezt a helyzetet. Ha kertes házban laknánk, nem hezitálnék, meglepnélek egy kis labradorral.

Vallomás

Csak egy aprócska gondolat, amit ide tervezek írni neked, fiam.
Most vagy 2 éves, s kezd nem könnyű lenni a nevelésed. Nagy tapasztalattal nem rendelkezem, már ami a gyermekek fejlődését illeti, így aztán sokszor csak állok, mint Bálám szamara egy-egy új helyzet (a dackorszak gyönyörűségei) előtt. Bevallom, fogalmam sincs, mitévő legyek, hogyan viselkedjek. Először is meg kéne értenem, mit miért csinálsz, s hogy ez most akkor éppen helyes-e vagy helytelen, életkori sajátosság-e, s a nagyok szerint hogyan kezelhető. Egyáltalán kell-e kezelni. S egyáltalán kik a nagyok, és leírták-e már mit kell tennem? S aztán jönnek a játszótéri anyukák faggatása, a barátnőké, a védőnőé, a szomszédoké, s levonni a konzekvenciát belőle.
Tehát egyrészt komoly agymunka sokszor eldönteni, hogy bizonyos helyzetekre hogyan fogok reagálni. Mi az én gondolkodásmódom szerint a leghelyesebb és legcélravezetőbb viselkedés. S miután megszületett bennem a döntés, akkor jön a puding próbája.

Nos, ezen a ponton, vagy minden megy, mint a karikacsapás, és anyád elégedetten veregeti meg a vállát, vagy összetűzésbe kerül saját elméletével. Mert igen bizony, egy dolog mindig kifelejtődik a gondolatmenetből: én is csak emberből vagyok, tele hibákkal. Hiába a gyönyörű elmélet, a sok okos gondolat, ha egyszer türelmetlen, sokszor fáradt, ideges, hirtelen ember vagyok, és még én magam is nehezen kezelhető vagyok. S ilyenkor egy jól megválasztott hiszti jobbról, s anyád máris kibillen a bölcs anyuka szerepéből, és mindenfélét elkövet, amit egyébként nagy hangon elítél. A kiabálástól, ingerültségtől a fenekesig van minden. S aztán jön a súlyos szégyenérzet...
Hát ez az én nagy vallomásom feléd. Hogy én sem vagyok tökéletes. Él bennem egy kép arról, milyen anya szeretnék lenni (semmiképp sem kiabálós, csapkodós), de néha nem olyan vagyok. A személyiségem, a jó és rossz tulajdonságaim alakítgatják, formálgatják át azt a képet, amit ott belül magamról, mit bölcs anyukáról elképzelek.
Mindenesetre már nagyon várom, hogy picit nagyobb légy, hogy nagyokat tudjunk beszélgetni. És úgy olvasnám már neked a mesék százait is! Én ehhez jobban értenék fiam. Az autótologatás apa dolga, én rajzolgatni, mesét olvasni szeretnék veled. Mi lenne, ha holnap a kedvemért meghallgatnál tőlem egy mesét?!

Ismét mindenki jobban tudja, hogyan kell fölnevelnünk Téged

Igen. Nehéz, talán a gyermeknevelés egyik legnehezebb része, hogy nem hagyják rá az emberre, hogy a saját feje után menjen, hogy a saját érzéseit, logikáját, ismereteit és ösztöneit követve nevelgesse, terelgesse gyermekét, NEM, megmondják hogyan kell. Megmondja a barát, a szomszéd, a rokon, a játszótéri anyuka. Szörnyű, hogy mindenki jobban tudja. Szörnyű, hogy mindenki jobban látja mint én, hogy a gyermek félre van nevelve. S ha nem most ültetem a bilire, biztosan így marad örökre pelenkásan. Ha nem nevelem szigorúbban, tuti a fejemre nő. Ha velem alszik, sosem vakarom majd le magamról. Ha szoptatnám, úristen, szentségtörés! Már volt alkalom, hogy le is tagadtam, hogy szoptatok, annyira nem volt kedvem végighallgatni a sirámokat. Szegény fiam, tényleg, micsoda egy dög vagyok, hogy még szoptatlak. Teljesen magamhoz láncollak, meg már szinte perverz is vagyok, mert ilyen nagyfiú már nem illő, hogy rajtam lógjon. És még nem biliztetlek? Hát mi lesz velünk egy év múlva akkor az oviban? Nem fogják bevenni sehová! Hogyan is lehetek ilyen nemtörődöm, nyegle, lusta anya, hogy hagyom így fejlesztés, szoktatás nélkül ezt a gyermeket! Aztán majd csodálkozom, hogy a fejemre nő!

Te erre, én arra...

Gyönyörűm, te is eljutottál a dackorszakig! Minden látszat ellenére örülök ám neki, mert innen is látszik, hogy rendesen fejlődsz, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva.

Kétségtelen, hogy ez az időszak mindhármónk számára kicsit nehezebb a többinél, hiszen gyakran összeakasztjuk a bajszunkat. Te erre mennél, én arra, és máris kész a baj! Motorról le, földre hasalni, fejet beverni, mintha csak ez lenne az egyetlen módja a kommunikációnknak! Hát egyelőre pedig ez így néz ki! Sokat törtem a fejem, mitévő legyek ilyenkor. Sokan ajánlják a közönyös viselkedés felvételét, s hogy hagyjuk ilyenkor magára a gyereket. Érezze, hogy ez a viselkedés nem vált ki különösebb érdeklődést, nem érdemes csinálni. Vagy van, aki megfenyíti a kisebbet, kiabál, fenékre üt, büntet. Igen, most gyakori a büntetés is, úgy hallom. Hát, biztosan igaza van mindenkinek a maga módján. S talán akkor nekem is. Én ilyenkor magamhoz ölellek. Sosem bírtam azoknak a fránya krokodilkönnyeknek ellenállni! A döntésemből persze nem engedek, nem jobbra fogunk menni, hanem balra, de ezt a traumát én igyekszem segíteni neked feldolgozni. Öleléssel pillanatok alatt megnyugszol, és nem is haragszol már sem a világra, sem anyára. Én nem tudom, de nem érzem, hogy rájátszanál erre a viselkedésre. Én a fájdalmadat valódinak érzem, és nem hiszem, hogy ha elfordulok tőled, akkor azzal én jót tennék neked. Megbüntetni pedig nincsen miért, mert nem rosszalkodsz, csak éppen elszomorodtál a döntésem miatt. Persze, ha majd jönnek a nagyjelenetek, akkor majd újabb válaszokat fogok neked kitalálni, de addig is ez van!

Opácsi

Összeszedtem néhány korai Ábel megszólalást, hogy maradjon meg az utókornak:

Opácsi - ez most a favorit, nekem is nagy kedvencem. Többjelentésű szónak tűnik, de leginkább annyit tesz: Hoppá!
Dorszan-dorszan - jelentése: Gyorsan, gyorsan!
Thomas - jelentése: vonat
Mama - jelentése: anya, apa és mindenki, akit megszólítok vele.
Apa - jelentés: apa, valamint "Szia, pá-pá!"
Hát persze!; Jaj, ne!, Ne bánts!, Mi ez?, Jaj, mi ez?, Mi ez itt?, Azt!, Eltört. - ezeket szépen ejted, helyesen!
NATO - jelentése ismeretlen, viszont mi, felnőttek gyakran derülünk rajta, s ezáltal előszeretettel használod is ezt a szót.
Tótó, ezzautó - jelentése: autó
Vau-vau - jelentése: kutya
Bucsi - jelentése: cipő
Ilye - jelentése: igen
Nem - jellemzően ez is szépen megy, hozzá a fejrázás is.
Gyeje! - jelentése: Gyere! Kötelezően suttogva kell mondani, valamint kézen kell fogni anyát hozzá, és lehetőség szerint a kívánt irányba húzni.
Fófá - másik nagy kedvencem, jelentése: fáj
Csícs! - jelentése: Segíts!
Cici - jelentése: cici
Mász - jelentése még ismeretlen. :(
Bepű - jelentése: repülő
Pucsi - jelentése: papucs

Sajnos anyád még csak ennyit hall ki a gyönyörű halandzsádból. Nagyon jól szórakozunk ám! S szeretettel várjuk a további új szavakat!


Szeptember 28.

Tűz, víz, elment, eltört, szép, nézd, néné-néné (nínó-nínó), kesze (köszi), elbútt (elbújt), apuka, 

Oviba a gyerek?

Jesszusom, kétéves lettél, fiam. Milyen gyorsan illan el az idő, ha örömben telik el! Ideje ovi után néznünk. A körzeti ovit körbemotoroztuk már kétszer, de még nem bátorkodtunk belépni a kapuján. Látszólag érthetetlen fájdalom járt át a bejárathoz közeledve. Először azt gondoltam, hogy csak ez az ovi nem tetszik. De aztán később már bármilyen óvodára gondolva összeugrott a gyomrom. Nem vagyok rá felkészülve! Nagyon nem! Valami hülye érzés kerít hatalmába, hogy az óvoda a mókuskerék első fogaskereke. Ha oda beadlak, akkor bedarálódunk mindannyian az iskolarendszerek és munkahelyek könyörtelen, és egy egész életen át tartó világába,  mely megmondja nekünk, hogy mikor lehetünk együtt mint család, és mikor nem. Szétszakítanak minket egymástól, minket, akik 4 óránál tovább sosem voltunk távol egymástól, és akkor is űr tátongott bennem a távollétedtől.
Persze, tudom, tudom, az ovi jó lesz neked. Te szeretni fogod. Biztos vagyok ebben. Élvezni fogod a társaságot, a sok játékot, a foglalkozásokat, mindent. És kell is ez neked, hasznos is lesz. Megtanulsz majd közösségben is szépen viselkedni, játékokat megosztani. Odafigyelni, szeretni a másikat. Szépen enni, fogat mosni, kezet mosni. Mesét hallgatni, bábozni, focizni. Mennyivel vidámabb lesz az élet ennyi kispajtással, ugye?
Bárcsak melletted lehetnék még, fiam! Hogy ne csak az esték jussanak nekünk kettőnknek! Hogy ne csak a kimerült, fáradt anyát lásd, ne a boldogtalant, akitől elvette a világ a gyermekét...