Úgy döntöttem, írni fogok. Írni. Mindig, mindent, ami üzenet lehet, ami mögött szeretet húzódik, ami a fiamnak majdan kedves lehet, azt mind leírom.
A történetünkön túl minden olyan gondolatomat lejegyzem, mely saját, fontosnak vélt élettapasztalatom, s a fiamnak átadni szándékozom. Olyan „anya üzenetei” lesznek ezek arra az időre, ha már a gyermekből felnőtt férfi lesz.
Tegnap újabb csomag kisruhát kaptunk, s a hétvégén is várható egy újabb adag egy másik családtól. Lassan 14 hónapos vagy, de még csak egy-két ruhadarabot kellett neked venni, mert mindent, de mindent megörököltünk valakiktől. A bútorokon át a cipőkig, ruhákig, kiskádig, mindent, mindent. Babakocsiból is háromféle közül választottunk.
És leginkább nem kértünk semmit. Csak kaptunk. Akinek éppen eszébe jutott attól. Nem is feltétlenül baráttól, vagy közeli ismerőstől. Akár vadidegenektől is. S kismamáéknál ez a világ rendje. Akárcsak a kicsiknél a játszótéren. Akinek játéka van, azt használhatja bárki. Aki éppen arra jár, az felülhet egy parlagon heverő motorra, magához vehet egy labdát, használhatja a vödröt, lapátot.
A ruhákat pedig továbbörökítik. Akinek már nincsen szüksége rá, az talál a környezetében újszülöttet, akinek örömmel összeválogatja a kis rucikat. Jóleső érzés annak, aki adja, hisz örül, hogy segíthet másnak, s annak is öröm, aki kapja, hiszen a kedvesség, figyelmesség és szeretet mindenkinek jólesik, a dolog hasznosságáról nem is beszélve.
Miért nem alkalmazzuk ezt a modellt az élet több területén is? Mennyivel boldogabb lenne a világ, ha minden téren így működnének a dolgok!
Köztudottan szeretsz telefonálni, ezt már írtam. Mindenféle telefon szóba jöhet nálad, de a mobil az igazi, sőt, tovább megyek, az anya mobilja a kedvenc. Sajnos emiatt a telefon élete igen rövidre sikeredett, isten nyugosztalja. Át kellett mindkettőnknek térni egy újabb, nem-baj-ha-tönkremegy-telefonra.
Ma reggel csörgött, siettem, hogy felvegyem. Apa volt az, és hamar kiderült, hogy Téged keres. Átadtam a telefont hát neked. A füledhez tettem, hogy halld apát. Azt az eksztázist, amibe röpke egy másodperc alatt kerültél, azt nehéz leírni. Nyilvánvalóan megértetted, hogy ezúttal most téged keresnek. S eszerint neked most hallanod kell az üzenetet, s korrektül meg is kell válaszolnod.
Úgy is tettél. Be nem állt a szád. Szorosan odadugtad a telefont a szádhoz, s mondtad apának, mondtad, mondtad. Apa is mondta, mondta, de a füledhez nem tetted a telefont. Próbáltam beavatkozni, de bár ne tettem volna! Csak a füledhez akartam tenni a telefont, hogy halld apát, de éktelen sikításba kezdtél mindannyiszor kísérletet tettem rá, hogy megérintsem a telefont a kezedben. Az istennek nem akartam megérteni, hogy ne piszkáljak bele a telefonos ügyeitekbe.
2010. 04. 29.
Az első igazi labdázás tegnapra dátumozható. A nagy kék pettyes labdát dobáltuk egymásnak az előszobában nagy rikkantások közepette. Végre rájöttél micsoda élvezet is tud lenni ezzel a gömbölyű világgal játszani!
2010. 04. 30.
Ma a játszótéren egy jó nagy labdát a két kezedbe fogtál, és elindultál vele. 6-7 lépés után dőltél el, majd újra és újra nekivágtál az ismeretlen útnak. Önállóan, szépen lépegetve. Gratulálok, fiókám! Csak így tovább!
Jó lenne egy kicsit szabadabbnak lenni! Annyi gondolatom van, olyan sok mindent szeretnék még megvalósítani, annyi baráttal találkoznék én, annyi tennivalóm lenne, oly sok az elolvasatlan könyv, olyan régen nem buliztam egy jót, annyira jó lenne apával is kettesben, s annyi takarítanivalóm is lenne!
De mi most homokozunk.
2010. április 22.
Ohó, ismét egy szép dátum! Ha mindet összeadjuk 11, de benne van a 22 is. Szeretem az ilyeneket. Sokszor történik valami izgi ilyen napokon.
Fiam! Szép szíved van, olyan nyitott még a világ jóságára, s el sem tudod képzelni, hogy van még máshogy is. 30 év alatt el is jut oda az ember, hogy a tiszta jóságát elveszíti, s már bántani is tud és akar.
Azt hiszem, hogy a tudást Te hordozod. Igen, így kell szeretni. Így kell a világ orcájába belenézni és üdvözölni. S mosolyra csak mosoly lehet a válasz. A legkeményebb szíveket is meglágyítod. Te döntöd el, hogy mi vesz körül, kedvesség, vagy közöny, csakis Te.
Fiam! Várom már a napot, amikor szót fogadsz majd anyádnak. Akármilyen hangnemben, vagy stílusban adom elő magam, a válasz legtöbbször csak egy kedves mosoly a szád sarkában, vagy egy cinkos összenézés, majd folytatod elmélyült játékodat, mely anya szemszögéből nézve csak károkozás, piszokgyártás, csínytevés. Így aztán mostanában már kénytelenek vagyunk minél hamarabb elhagyni a lakást, és kint tartózkodni a szabadban, mert egyszerűen szétszeded az otthonunkat. Ha nem akarok állandóan utánad pakolni és takarítani, akkor jobban teszem, ha kultúrprogramokat szervezek neked a környéken. Például csiganézegetés, aranyeső keresés, játszóterezés, séta kéz a kézben, alvás a napon, henyélés egy kiflicsücsökkel, fagyizás a szomszéd cukiban, motorozó gyerekek utáni ábrándozás. Ha anya vágyik kultúrprogramra, akkor turkálunk, bababoltba megyünk, piacozunk, vagy a postán állunk sorba.
Ma anya megkísérli a lehetetlent, kitakarítja a lakást úgy, hogy te is itt vagy velem, mellettem, alattam, mögöttem, de mindenképpen szoros kíséretet jelentesz folyamatosan vagy nekem, vagy a partvisnak, porszívónak, felmosófának.
Kíváncsi leszek, meddig jutunk így el a takarításban.
Hú, fiam, a mai napon nagyon sokat zsiványkodtál! Alig bírtam veled itthon. Szét akartad mindenáron szedni a lakást. A működő mosógépet folyton kikapcsoltad, a mikróra is most találtál rá, ajtaját nyitottad, csuktad, nyitottad, csuktad. A teregetni szánt ruhákat megkóstolgattad, szívogattad belőlük a vizet, majd szétdobáltad a padlón. A nappaliban lerámoltad a könyvespolcot, a kisszobában totál kipakoltad a ruhásszekrényedet, sőt még a polcokat is kihúzgáltad belőle. A zoknis fiókod tartalma szanaszét a padlón és a játékok között. A játékok kidobálva a járókából, az etetőszék alja és tálcája tele az ebéd nyomaival. Délután 4-ig bírta anya, aztán egyszerűen kimenekültünk a lakásból.
Fogtalak a kis homokozószetteddel, és elindultunk sebesen a játszótérre, mielőtt még a türelmem végleg elfogyott volna.
A játszótéren bepakoltalak a homokozóba, emlékezve, hogy milyen élményt jelentett a homokozó neked a hétvégén.
Ehhez képest most inkább az emberek érdekeltek. A homokot még csak meg sem kóstoltad. Annál inkább mosolyogtál a környező anyukákra, s figyelted a környezetedben munkálkodó gyerekeket. Aztán egy laza láblendítéssel kipenderültél a homokozóból, és irány a hinta.
Eleinte anya segítségét elfogadva két lábon jártuk körbe az egész játszóteret, majd négykézláb vettük birtokba a terepet. Kinéztük a gyerekeket a hintából, a csúszdából, ráültünk a rugós kutyára is. Megnézegettük az egyik kislány motorját is, majd átadtuk a motorozás lehetőségét egy másik kisfiúnak. Inkább a kerítés felé tendáltunk, ahol egy foltos kiskutyával találkoztunk. Gazdája csak annyit mondott: "Nem boci, kutya."
Most kezded el élvezni a világot kétlábon. Szereted, ha anya, vagy apa kézen fog és segít neked sétálni a nagyvilágban. Így mosolyogva fedezed fel a körülötted lévő világot. Szombaton elvittünk apával a városligeti nagy játszótérre. Hatalmas homokozója van, melyet miután körbejártad, azonnal birtokba is vetted. Négykézlábra ereszkedtél, csúsztál, úsztál, repültél a homokban. Ismerkedtél az anyaggal, forgattad a kiskezedben, nézegetted, s egyszer igyekezted meg is kóstolni. Csatlakoztál egy-két kislányhoz, akik különböző fakanalakkal és lapátokkal remekül fel voltak szerelve, s gondolkodás nélkül el is koboztad tőlük, s jól megpüfölgetted a homokot, majd megkevergetted. Ezeket a műveleteket legalább 3 óra hosszán keresztül végezted. Próbáltunk még csúszdázni, hintázni is, de abban nem volt akkora élvezet. Hiába no, földhözragadtak vagyunk. A sétálás és a homokozás végül egy fél napon át tartott. Elfelejtettünk még enni, inni is, akkora volt a láz. Hazafelé menet pedig már az autóban elaludtál, kis felfedezőm.
Furcsa, ő halhatatlan. Hogyan történhetett ez meg mégis?
A mai nap szinte akkor kezdődött el, amikor apa este hazaért a munkából. Felpörögtél, jöttél-mentél, dumáltál folyamatosan nagy hangon, vidáman. Örültél apának, aki szintén nagy örömében ölbe kapott, s felemelt a magasba. Igen ám, de azon a részen, ahol a plafon igen alacsony, s így a fejtetőd ütközésbe került a mennyezettel. Magyarán apád beverte a fejedet a plafonba. Volt nagy sírás-rívás, vigasztalás, bocsánatkérés, és kétségbeesés, de anya ölében az anyacicin egy pillanat alatt elcsendesedtél, és újra virgonckodtál.
Aztán jött apával a fürdés, a nagy esti program. Az egyórás pancsi alatt megkósoltad apa kék Fa szappanát, amit nagy zsiványságnak tartottál, s eleinte még ferde szemmel vigyorogtál az ügyön, majd sírva köpködtél magad köré és nyelted a vizet utána böcsülettel. Ennyit még egyszerre sosem ittál. Apával jót derültünk rajtad. Aztán banánnal vigasztaltunk. El is fogyott a tányérról. Igaz a fele aztán a fürdővízben landolt, úgy kellett tésztaszűrővel kihalászni a falatokat, de legalább a csúnya szappanos esetet elfeledted.
Április 11-én Ábel megtette az első lépéseit. 3-at lépett anya felé kapaszkodás nélkül. Nagymama, nénje és édesanya spontán tapsban tört ki léptei után. Ábel csillogó szempárral és büszke fővel jelezte, hogy örül, hogy örömet okozhatott nekünk, és ő is elégedett a teljesítményével.
Ábel telefonál. Az első utánzós szerepjáték a telefonálás. Elég hozzá egy zokni, egy kanál, vagy bármi, amit a szája elé, vagy a füléhez illeszthet, de ha semmi sincs, akkor előveszi a kezét, és az tölti be a telefon funkcióját. Hanghordozásában, a szünetek betartásával és stílusával, mindennel próbálja utánozni a helyzetet, amikor anya telefonál.
2010. 04. 15
Az elmúlt néhány napban folyamatosan zuhogott az eső, így nem tudtuk gyakorlatilag elhagyni a lakást. Itthon játszunk, főzünk, eszünk, alszunk.
A főzés két szinten zajlik nálunk. Én a konyhapulton, te a járólapon főzöl. Kipakolod a szekrényből a lábasokat, magadhoz veszel egy fakanalat a fiókból, és addig kevergeted a lábost, amíg el nem készül az ebéd. Néha elég sok időbe telik, míg a megfelelő lábost kiválasztod, és lemeózod. Először akkurátusan előveszed az összes lábost és fazekat az alsó két polcról. Kihelyezed őket a járólapra, néha még az üres polcra is bemászol, magyarán befekszel a szekrénybe egy kicsit pihenni, majd egymáshoz koccantod a lábosokat, megveregeted az aljukat a járólappal, s ha szépen csattan, csörög, zörög, akkor megismétled még párszor a műveletet, s elégedetten mosolyogsz.
Aztán kerül elő a fakanál, mellyel megkavargatod az ételt, hogy oda ne kozmáljon.
Elmélyülten dolgozol, alig tudsz más egyébre koncentrálni.
Ugyanilyen elmélyülten pakolod ki a ruháidat a szekrényedből. Furcsa rendszer szerint dolgozol, de a munka kemény, az látszik. A bodyk hol ki, hol pedig bekerülnek a fiókba, s megfejthetetlen, mikor mi kerül ki, illetve be a szekrénybe. Segítségemet elfogadod, de az utolsó szó mindig a tiéd. S ha én rosszul ítélem meg a dolgokat, s azt hiszem, hogy a ruháknak a szekrényben a helye, akkor te ezt gyorsan kijavítod, s egy mozdulattal kitessékeled a fél szekrény ruhát.
Egyébként nagyon büszke vagyok rád, mert nincs 3 napja, hogy megmutattam neked, hogyan kell leszállni az ágyról, s azóta ezt gyakorlod. Nem kellett hússzor megmutatni, elég volt csak egyszer felfognod a lényegét, s azóta kis okos fejeddel szépen tolatsz is le az ágyról. Éjszaka, ha fel is sírsz, és anyát nem találod magad mellett, tolatsz is le, és indulsz vándorútra, hogy anyát megtaláld. Hiába no, cici nélkül még mindig nem megy. Nem is kell, hogy menjen, én itt vagyok, készen állok mindig megetetni, megvigasztalni téged. Ezért vagyok, ezért növesztettem cicit is.
