A szülinap után jött egy hosszú hétvége, a március 15-i. Meglátogattuk Lillát, Mókát és Valért Győrben, s elmentünk egy napra Bécsbe is. Bécs gyönyörű meseváros, de téged érthető módon inkább Lilla gyerekei érdekeltek. Együtt adtatok koncertet a felnőtteknek. Te egy dobozt püföltél. Nem hiába, apádnak is jó érzéke van a dobokhoz.
Együtt másztatok fel-alá Mókával a lakásban, s rontottál el minden sínt és kisautót, ami az utadba került. Nagyon fel voltatok, ti gyerekek villanyozódva. Jó volt látni benneteket! Persze 8-kor senki sem került ágyba, de még 9-kor sem. 11-kor dugtunk benneteket ágyba, pedig még akkor is inkább a játék érdekelt volna téged jobban. Na, azért akkor már nem kellett sokáig altatni. 3 napig voltunk Győrben, de ez alatt az idő alatt annyit fejlődtél a gyerkőcök mellett, mint máskor egy hónap alatt. És bizton állíthatom, hogy gyerektársaságban jobban is érzed magad, mint itthon kettesben anyuval.
Aztán a hazaérkezés után sajnos anyu elkapott valami hasmenéses vírust, amit át is adott neked 2 nap múlva. Egész nap csak hánytál, nem maradt meg benned a tejcsi. A doktor néni attól félt, hogy ha így folytatod, ki fogsz száradni, ezért beutalt minket a Szent László kórházba egy infúziós kúrára. 24 órás megfigyelésre tartottak bent minket.
Szörnyű volt az érkezés. Elkülönítettek minket egy szobában, nem kommunikálhattunk senkivel csak üvegablakon keresztül. Olyanok voltunk mi ketten, mint a kalitkába zárt madarak. Semmi kétség, fogságba estünk. Szörnyű kétségbeesésünkben sírtunk, s egymásba kapaszkodtunk. Te kaptál egy branült, amibe az infúziót vezették, s betettek egy rácsos ágyba. Én az ágyad mellé húzódtam egy székre, és próbáltalak vigasztalni. Órákon át sírtál keservesen, kétségbeesett szemekkel, s kéredzkedtél ki újra és újra az ölembe. Borzasztó emlék ez. S képzeld, anyádnak meg nem adtak ágyat, a kisasztalra dőlve kellett egy széken aludnom. Ez ma, 2010-ben a magyar egészségügy. Hála istennek reggelre már nagyon jól voltál, sőt, ahogyan levették rólad az infúziót egyre vidámabbak lettünk, majd ki is engedtek sétálni. Az már maga volt mennyország! Este, mikor már mindenki körülöttünk téged figyelt, s neked integetett, rajtad, veled együtt nevetett, akkor bejött apa, és közölte, hogy megyünk haza. Anya itt nem tölt el még egy éjszakát a széken alva, s nem hagyja, hogy a fia egy rácsos ágyban aludjon más kisbetegek között, amikor már láthatóan kutya baja. Doktor néni nem örült neki, de elengedett. Hazamentünk. Madarat lehetett velünk fogatni!
