Az árnyoldalak

Marokkóban gyártották azt a kismama felsőt, amit tegnap megvettünk Pöttyel a Zarában. Az áruház tele van Portugáliában, Spanyolországban és Marokkóban gyártott ruhákkal. Furi, de most kismamaként még azokra a varrónőkre is gondolok, akik nekünk a ruhákat készítették. Szívesen megköszönném a munkájukat. Tényleg nagyon csinos ruhadarab és büszkén lehet benne hordozni Pöttyöt. Sajna, azonban nem sokáig lesz rám jó, ha Pötty ilyen iramban növekszik, de sebaj, majd veszünk másikat is. Akkor majd egy portugál varrónő munkáját választjuk.

Most gyorsan előszedtem a szintén nem olyan régen vásárolt Promod-os ruháimat is, hogy megnézzem, kik készítették. Indiaiak. Képzelem, mennyit fizethetnek nekik ezért a munkáért! Kb. annyit, mint a marokkóiaknak.

Franciaországban, egy talkum bányában találkoztam egyszer egy marokkói férfivel. Végtelenül aranyos, mosolygós ember volt. Megmutatta még a bungalót is, ahol elszállásolja őket a munkaadó. Nagy szegénységben éltek, de boldog volt, mert azt mondta, itt jól keres, s tudja segíteni a családját. Hm, szerettem azt az embert, úgy ragyogott az arca!


--------------------------------------------------------------


Nem tudom, ki hogyan van vele, de nálam vannak napok, amikor nem érzem magam terhesnek. Olyankor tökre el tudok bizonytalanodni, hogy Pötty itt van-e még velem. Persze, hol lenne máshol, de hogy jól van-e. Jól érzi-e magát? Nincs-e szüksége valamire?

Nem tudom, hogy a hormonok okozzák-e, de elég ijesztő tud lenni. Valahol persze a lelkem mélyén tudom, hogy Pötty vígan fürdőzik a hasamban, és ha rúgkapál is, hogy jelezze, jól van, hát mit mondjak, egy 3 centis kis fruskának a nagy rúgásait még nem érzem, na. Tudom, hogy velem van a baj. Hogy Pötty mindent megtesz, hogy kommunikáljon az anyjával, csak én vagyok még süket. De igyekszem.


Egyszer-kétszer azért sikerült rendesen dumcsiznunk. Az 5. hét 5.napján nagyon izgultam, mert másnap tudtam, fényképezkedés lesz, és a doki már szívhangot szeretne hallgatni. Hát, akkor még azt gondoltam, sokat vár az én gyermekemtől a főorvos úr, de Pötty úgy döntött, megmutatja helyes kis szívét. A vizsgálatot megelőző napon tehát Pötty, kérésemre, meditációban megjelent előttem, és megmutatta nekem, hogy a kis átlátszó testében ott belül, van egy helyes kis szívecske, ami olyan hevesen kalapál, ahogyan az az egészséges kisbabáknál szokott.


A másik dumcsi során pedig azt üzente Pötty, hogy ő kislány.

Ez először meglehetősen szíven ütött, mert kb. 10 éve várom, hogy fiam szülessen, de aztán óráról-órára egyre kedvesebb lett ez az üzenet számomra, és végül teljesen átfordult bennem minden, s ma már kislányt szeretnék jobban.

Érdekes egyébként, hogy kislánynév már rögtön adódott, sőt több is, mint amennyi egy kislánynak elég. Fiúnév viszont egy sem tetszik úgy mindkettőnknek a párommal, hogy meg tudnánk egyezni.

Hát nem tudom. Azért kíváncsi leszek, hogy a genetikusok is XX-re tippelik-e meg majd Pöttyöt? Illetve ők már annyira nem tippelnek.


------------------------------------------------------------

Szeretném egy kicsit más oldaláról is bemutatni a kismamaságot. Csakhogy ne legyek olyan nagyon népszerű.

Nem tudom, hogy miért van az, hogy minden nagy és szép esemény nem is olyan nagy és szép esemény. Hogy mindig van valami apró-cseprő dolog, ami beárnyékolja. Olyan esküvőről például még nem hallottam, ahol az ifjú pár jól érezte volna magát, és ne paráztak volna be úgy, hogy alig bírták azt a boldogító igent kimondani, amitől az anyukáknak rendszerint könnybe lábad a szemük.


Nos, egy picit én meg a kismamasággal vagyok úgy, hogy hányásról, böfögésről, fingásról és heveny szagundorról azért nem volt szó. Azt sem mondta senki, hogy folyamatos aggodalomban fog eltelni életem leggyönyörűbb 9 hónapja, amely valószínűleg csak a kezdete lesz majd egy élethosszig tartó aggodalomnak. Na de ne rohanjunk előre.
Az első 3 hónap gyakorlatilag végig azzal a riogatással telik, hogy vajon megmarad-e a baba A következő trimeszter azzal a parával telik, hogy vajon egészséges-e, s végül a harmadik trimeszter a szülés gondolata körül forog. Mondanom sem kell, hogy nem stresszmentesen. Én kb. ennyire látom át egyelőre az előttem álló 9 hónapot, melyből, ha minden igaz, már több mint kettőt letöltöttem.