Tegnap megkérdezte egy ismerősöm, hogy milyen anyának lenni. Az az igazság, hogy ez is egy olyan komplex érzés, amit szavakba önteni szerintem, nem lehet. Persze meg lehet kísérelni, és szeretném is, hogy te is tudd, mit adsz nekem a puszta létezéseddel.
Első megfigyelésem az volt, hogy azóta Élek igazán, amióta anya vagyok. Mintha eddig csak tartalékon éltem volna, egyfajta kómában, s az anyasággal teljesedtem volna be. Jancsó ezt nagyon jól tudja, elmondta már a filmjeiben. Kissé nyersen, durván, lekezelően, de elmondta.
A másik gondolat, ami eszembe jut: anyaság = aggodalom. Szorosan összetartozó szavak. Tulajdonképpen már a várandósság alatt eszi az embert a frász, hogy „Jaj, csak egészséges legyen a poronty!”. S miután megszülettél, nem hogy alábbhagyott volna ez az érzés, csak fokozódott. S apáddal felváltva kérdeztük egymástól: „Kezet mostál?, Betakartad? Nem fog megfázni? Szerinted hogy mondjuk meg X-nek, hogy ne csókolgassa agyon a gyereket, átadja a bacijait?”, s a neheze, fiam, úgy látom, még csak most kezdődik. Most, hogy megtanultál sürögni-forogni, csúszni-mászni, állni és lépegetni. Életveszélyes mutatványokat hajtasz végre! Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy vajmi kevés félelemérzet működik benned, sőt, azt kell mondjam, egyáltalán nem érzékelem, hogy tudnád, mi az a mélység. Valószínűleg még nem is tudod. A fürdetéseken lassan már nem is merek részt venni, mert nézni sem merem, miket művelsz a kádban. A kád kemény és csúszós műfaj, főként, ha fürdetőszer is van benne!!!
De az anyaság mindezekkel együtt gyönyörű érzés!!! A legszebb érzés, amit egy nő valaha megélhet. A szívem folyamatosan telve van örömmel. Gyönyörködöm benned, amikor csak rád nézek. Egy tökéletes kis emberke vagy, aki bizony máris nagy bölcsességgel rendelkezik. Van mit tanulnunk tőled.
S mielőtt itt nagy ömlengésbe csapnék, megyek, összeszedem a térképeket, amikkel az imént terítetted be a szobát. … S hogy miért pont mindig a legveszélyesebb helyek felé indulsz el! Persze ez csak amolyan költői kérdés volt.
2009.11.14.
Tegnap nagyon szépen ettél. Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen dolog be tudja aranyozni egy édesanya napját. Ha tudtam volna, biz’ mindig jóízűen ettem volna gyermekként!
Én igazán nem siettetem a különböző ételek bevezetését. Örülök, hogy szopizol. Az anyatej nagy kincs, s a szopizásnál megnyugtatóbb dolog nem igen van számodra. Így összebújva pillanatok alatt megnyugszol, és többnyire el is alszol (sokszor velem együtt). Furcsa lehet ezt így felnőtt fejjel olvasni, hiszen ez a szoros testi kontaktus évről évre egyre jobban leépül, mire engem olvasni fogsz, már bizonyára furcsa lesz neked a szoptatás élményéről hallani. Míg a pocimban szinte egyek voltunk, s állítólag te különbséget se tudtál tenni közöttünk (te+én) sokáig, a megszületésedtől fogva már ketten vagyunk, külön. S a szoptatás végeztével még ez az intim együttlét sem lesz nekünk többet.
Nem beszélve a kamaszkorról, amikor már a puszikért is majd úgy kell könyörögnöm. No nem baj, így van ez rendjén! Más nem történik itt, mint szépen lassan útjára engedlek téged, kisember. Átadlak az önálló életnek, hogy a saját világodat, családodat, környezetedet megteremthesd. Anyaság = elengedés Amikor nagy pocival a szülésre készültem, elmentem egy pszichológusnő előadására, aki elmesélte, hogy mi fog történni azon a napon, amikor majdan te megszületsz. Elmesélte a szülés minden egyes fázisát. Tette ezt azért, mert mi kismamák félünk, rettegünk a szüléstől. Egyrészt azért mert egy teljesen ismeretlen dolog, másrészt, mert a hírek szerint a nő legfájdalmasabb perceit, óráit éli át ilyenkor.
Ezért aztán félünk, és elmegyünk előadásokat hallgatni, hogy megnyugtassanak, s felkészítsenek, hogy így és így fog zajlani a nagy esemény. Nos, ez a pszichológusnő nagyon érdekes dolgot említett, hogy a szülés élménye sem szól másról, mint hogy elengedjük a babát, s hagyjuk, hogy elszakadjon tőlünk, a világra jöjjön. S a legtöbb, amit tehetünk, hogy hagyjuk a testünket működni, hiszen ebben a helyzetben ő a legokosabb. Ő tudja, hogy mi következik.
Nagy lecke ám ez a nőknek, hiszen egész eddigi életünk arról szólt, hogy az ész, az intellektus old meg mindent. Ő vezet, ő irányít, ő térít észhez, ha mégis másként éreznél. Igen-igen, pontosan ezért okozunk annyi galibát magunknak és a Földünknek ebben a világban.
S ez az, ami nehezítheti a szülést is. Először tehát el kell fogadnunk, hogy nem MI döntünk, nem MI irányítunk, hanem a Természet, a testünk. Mondhatnám persze Istent is, de most ezt csak magamban suttogom el, nem veszem a számra minduntalan, nehogy elcsépeltté váljon, vagy félreértsen a racionális elme.
Nos, én végül császármetszéssel hoztalak a világra.
Egyszerűen kivágtak a hasamból.
Hogy miért?
Több okot említettek, 3-at, 4-et is, de én egyszerűen csak azt hiszem, azért, mert ez így volt a legkényelmesebb az orvosnak, és a legbiztonságosabb neked.
No de nézzük csak az okokat: nagy súlyú baba voltál (4170gr), első baba voltál, időskorú terhesnek számítottam (38), terhességi cukorbetegségem volt, és számomra a legfontosabb indok: kétszeresen a nyakad köré csavarodott a köldökzsinór.
Na most ettől nehogy megijedj, vagy hülyeségeket gyárts eköré a helyzet köré. Egyszerűen pontosan ugyanolyan sajtkukac voltál a pocimban, mint most itt mellettem 8 hónaposan. Nem álltál meg egy percre sem. És gondolom, egy ilyen zsinór tök izgalmas volt számodra, s néhány légtornász mutatványt próbáltál meg elsajátítani, amikor is megtörtént a baleset. Nem volt semmi baj ezzel így, hogy császárral születtél. Egyetlen oxigénmolekulával sem jutott neked kevesebb emiatt, efelől nyugodt lehetsz.
Összességében ezért örülök annak, hogy császárral születtél.
Tudod, a műtét első 10 percében már kint voltál. Nagyhangon sírtál, ahogy azt illik, s amikor felmutattak téged nekem, én csak néztelek-néztelek, és megfordult akkor velem a világ. Szinte beleszédültem. Egyetlen hang sem jutott el hozzám, csak láttam, hogy sírsz, kiabálsz. Folytak a könnyeim, azt sem tudtam, hogy ki vagy és hogy kerültél oda. Olyan furcsa volt! 9 hónapig együtt veled, aztán meg ott sír előttem egy csecsemőgyerek, s azt mondták, hogy az Te vagy. Hát lehet, hogy a természetes szülésnél ilyen érzése nincsen egy nőnek, de nekem volt.
Szerettelek minden pillanatban, de idegennek láttalak. Ez nagyjából akkor szűnt meg, amikor egész napra megkaptalak. 1 naposan. Akkor már szopiztunk, összebújtunk, pelust cseréltünk, együtt aludtunk. Ismerkedtünk. Onnantól kezdve rendben voltunk. Azt hiszem, egy kicsit úgy dédelgettelek 9 hónapig, mintha magamat dédelgettem volna. S amikor a világra jöttél, akkor derült fény rá a szememben, hogy egy Embert bíztak rám. Egy ember életét segítem, amíg csak élek.
Első körben megkaptad tőlem a génjeim felét, apától a másik felét. S ezzel is csak Te teszel minket boldoggá, hiszen viszontlátjuk egymást, és családunkat benned. Ajándék vagy nekünk, a legszebb, amivel valaha megajándékoztak minket. S tudjuk, ennél szebbet soha nem is fogunk kapni. Aztán megkaptad a földi életet, amire vágytál, s azt a biztonságot, szeretetet, amit csak egy szerető család tud megadni. Ez a legfontosabb, és legerősebb kötelék, szerintem, ami itt a Földön emberek között kialakul, a családi kötelék. Most még előttünk sok-sok év, könnyen mondom, hogy ezt megadtuk neked,… hogy pontosítsak, most csak annyit tudok, hogy minden erőmmel és szívemmel azon vagyok, hogy gyönyörű gyerekkorod legyen velünk, s egy kiegyensúlyozott, boldog ember életét élhesd itt le velünk.
2009.11.15.
Hihihi, elkezdtél morogni. Fura ezt egy pelenkástól látni! Nagyon kedves. J Ha valami nem tetszik, vagy zavar, akkor mordulsz egy rövidet, majd tovább játszol. Nagyon férfias jelenség tud ez lenni.
Ohó, még a fürdésről nem írtam egy szót sem, pedig Miklós Ábel életének örömteli perceit okozza az esti pancsolás.
Már csecsemőkorodtól kezdve imádod a vizet. Persze itt ismét pontosítanom kell, ugyanis a kórházban, ahol 5 napot töltöttünk el, a nővérkék fürdetnek a csap alatt, és bizony az leginkább kellemetlen, bizonytalanságot, rossz érzést szülő érzés lehet. Mindenesetre sírással jár. S igen, bizony, amikor hazahoztunk, s nagy gonddal, de teljes gyakorlatlansággal tettünk bele először a kád vízbe, otthon is sírva fakadtál. Ki tudja, milyen élmények értek a kórházban, de kellett neked talán több is mint egy hét, míg el tudtál lazulni a vízben, s kezdted felfedezni, hogy biztonságban vagy, majdnem olyan a fürdés, mintha az anyaméhben lennél újra, s ráadásul itt több helyed is van, és lehet rúgni, csapkodni, örömködni a vízben kedvünkre. Azóta nagyon szeretsz fürdeni. Minden este nagy pancsolást rendezel, jössz-mész most már a nagykádban. Felállsz, leülsz, fordulsz, mindezt 2 másodpercen belül, életveszélyes. Az esti fürdetés az apa reszortja. Ő felügyeli, hogy a buksidat be ne verd a kád oldalába, vagy el ne csússz, s mindemellett még játszotok is együtt. Ehhez a művelethez apa is mindig nekivetkőzik, mert úgysem úszná meg szárazon. Mindketten nagyon élvezitek az estnek ezt a részét. Mindig olyan jó együtt látni benneteket!
2009.11.16.
Anyának lenni jó. Egy teljesen más létállapot ez, mint szimplán nőnek lenni, vagy szexi nőnek lenni, vagy szingli nőnek lenni, vagy akármi más. Nőből anyává lenni, annyi mint átlépni az Énből a Te felé. Már nem az számít, hogy én ki vagyok, hogyan vagyok, hanem az, hogy Te ki vagy és hogyan létezel velünk. Az én háttérbe szorul, s azon munkálkodik a nő, hogy biztonságos, meleg otthont, kellemes családi fészket biztosítson szeretteinek. S ez belülről jön. A kedvenc elfoglaltságok megváltoznak. A mozi helyett a főzés élvezete kerül előtérbe. Az éjszakai szórakozóhelyeket már rég elhagytam, hogy nyugodtan szokhassak le a dohányzásról, az italozásról (unicum + cola = a fekete menü). Szabadidős program a mosogatás, főzés, mosás, takarítás lett. No, ez azért így túlzás, de nem is annyira. A szexuális kisugárzásom eltűnt. A férfiakat már észre sem veszem az utcán. Ellenben, ha egy babakocsi közeledik, mosolyra derül az arcom, és muszáj látnom a benne ülő kis pofit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése