Készültünk a Pilisbe szalonnát sütni, picit kirándulni, hegyet mászni a barátainkkal.
Ebéd után indultunk útnak, kaptunk egy kis útbaigazítást a cimboráktól, hogy a hegyen hol találkozunk majd. Igen ám, de az erdőben nem sikerült útba igazodnunk, s eltévedtünk, vagy legalábbis más irányt vettünk, mint ahol vártak minket. Útközben persze továbbra is hol martuk egymást, hol duzzogtunk, és az utat nem találtuk. Gyalogoltunk egy jó órát a Bükkös patak mentén, mikor is eldőlt a sorsunk egy telefonbeszélgetés után, miszerint a barátainkkal már nem tudunk találkozni, túl messze vannak, s így együtt fogjuk tölteni a napot hármasban. Apa, anya és Te a Bükkös pataknál.
Innentől kezdve mintha minden feszültséget, negatív gondolatot és érzést elvágtak volna. Végre átadtuk magunkat a Természetnek, teljesen felszabadultunk, s örömmel lépkedtünk a patakot átszelő kövekre, sétáltunk nagyot a tisztáson, piknikeztünk legyek, szúnyogok és egy pók társaságában a Kárpát-forrásnál. Szopiztál a réten, majd dolgod végeztével beletenyereltél a csalánba. Most először láttam úgy egyébként, hogy a csalánnak teljesen különleges színű virága van. Picit már olyan ibolyán túlinak is tűnt. Nagyon szép.
Az erdő minden bujaságával, bőségével, pompázatos színeivel és a madárkoncertekkel teljesen és tökéletesen kicserélt minket.
Feldobva, kipihenten és vigyorogva jöttünk vissza a városba.
Tudod, azt gondolom, hogy ez az egész kalamajka, és eltévedés az erdőben nem volt véletlen.
Alkalmat adott arra, hogy mi együtt hárman éljük meg azt, hogy a feszültségből egy pillanat alatt át tudunk lépni a harmóniába, ha erre odafigyelünk. S persze nem utolsósorban, ha a gyönyörű erdő körülölel minket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése