Kivert kutyaként

A Velencei-tónál töltöttük a vasárnapunkat hármasban, a mi kis családunk. Apával tudtuk, hogy a legokosabb rögtön a homokozó és a vízpart közvetlen közelében letelepedni arra gondolva, hogy szemmel tudunk tartani a törülközőről is. Így is történt, jól is döntöttünk. Te ugyanis a homokozót alig-alig hagytad el egész délután. Sok kispajtással játszottatok ott. Örültem a társaságodnak, és óvón figyeltünk mindketten, felváltva apával.

Késő délután, vagy inkább estefelé volt már, amikor már csak ketten voltatok a homokozóban egy nálad kb. egy évvel idősebb kislánnyal. Én magam keveset tudok a helyzetről és a helyzet problematikájáról, csak a csúcspontját és a végkifejletet láttam. A homokozó legcsábítóbb helyszínén álltatok együtt, a várárokból lett termetes pocsolyában. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy mutatóujjadat feltartva magyarázol hangosan a kislánynak. Persze halandzsanyelven, de a mondanivaló teljesen egyértelmű volt. Megfenyítetted, mert valamit nem jól csinált.

A reakció viszont mindannyiunkat igencsak meglepett. A kislány elővette még erőteljesebb hangját és begyakoroltabb stílusát, és addig magyarázott neked fennhangon, hogy te inkább füled-farkad behúzva elkullogtál a helyszínről. Még a kisautóidat is utánad dobta a kislány, melyeket persze azonnal magadhoz emeltél és úgy haladtál tovább. Sárosan, lógó orral, kivert kutyaként jöttél a törülközőre az ölelő karomba és a sok puszim közé. Most még könnyen vigasztalódtál, fiam.