Az újabb rémálom. Anyát már egyéves korod óta nyaggatja nagymami, hogy vegyem le rólad a pelenkát és szoktassalak bilire. Igen-igen, itt is sok módszer létezik. Számtalan gondolkodásmód még a szakemberek között is. Nincsen ezzel semmi baj. Próbálkoztam én is vele féléve, nyáron, de miután körbepisilted és kakiltad az egész lakást, úgy döntöttem, ezzel még jobb, ha várunk.
A szakértők szerint agyi érés kérdése, ki mikor érik meg rá arra, hogy képes legyen visszatartani a vizeletét. Ez általában 3 éves korra történik meg. Te, két hónap múlva leszel 3! :)
Tegnap elkezdted lehúzogatni magadról a pelust és a nadrágot. Nem tűrted meg magadon, így úgy éreztem, ez egy jel most arra, hogy áttérjünk a kis bugyikára. Ma reggel rögtön meg is kértelek, hogy vegyük le az éjszakai pelust, és pisiljünk együtt. Te a bilibe, én pedig melletted a vécében. Jól szórakoztunk, és eredményesek is voltunk. Aztán anyával közösen kiválasztottad az a bugyikát, amelyiket fel szeretnéd venni. Az autókásat választottad.
Ezt a bugyikát kb. egy óra múlva pisilted össze, majd a második kis thomasosat szintén egy órára rá.
Azt viszont anya előrelépésnek könyveli el, hogy pisi után rögtön húzod le magadról a bugyit, hogy cseréljünk.
Hát most nagyjából itt tartunk.
Hála istennek bugyikánk van elég. :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése