Őszintén elmondhatom neked, fiókám, hogy nagyon sokat töprengtem az óvodaválasztásnál. Információkat gyűjtöttem mindenhonnan, mindenkitől. Játszótéren, szomszédoktól, ismerősöktől, netről, fórumokról. Elolvastam a hivatalos kiadványokat. Ezek alapján anya kitalálta, hogy a körzeti ovi nem elég jó az én gyönyörű gyermekem fejlődéséhez, így beadtam a jelentkezési lapot két másik helyre is még. Sokat telefonálgattam, protekciót igyekeztem szerezni és még imádkoztam is, hogy a választott oviba sikerüljön bekerülnünk. Annyira akartam, hogy te a legjobbat kapd, de a sorsnak más szándékai voltak velünk, és nem sikerült más óvodába bekerülnünk, csak a Bóbitába. El voltam keseredve, de valahogy az oviba érve eloszlottak a szorongó érzéseim. A szivárvány csoportba kerültél, és anya a csiga jelet választotta neked. Azért a csigát, mert ő volt az első állat, akivel tüzetesebben meg tudtalak ismertetni, és szépen ki is tudtad mondani a nevét: dzsiga! :) Azon kívül minden rajzolásunk és gyurmázásunk fő témája a csiga készítése volt. Úgy látom, azóta is nagyon szereted a jeledet és ezt jó tudni.
Az oviválasztásra visszatérve végül kiderült, hogy a jóisten nálam okosabb, és a legszuperebb oviba íratott be téged. Jól is tette, hogy nem hallgatott rám, és mások által népszerűbb oviba íratott. A lehető legjobb óvónéniket kaptuk, nagyon jó pedagógusokat és embereket. A dadus nénik is szuperek, Borika és Zsuzsa néni is. Óvónénijeink: Donka és Kata néni. Még én magam sem tudok választani, kit szeretek jobban. Mindkettőjüket nagyon szeretem. És igazából az oviban az számít, hogy milyen emberekkel vagytok körülvéve, és milyen kicsi pajtásokkal játszol egész nap odabent. A csoport is szuper, 25-en vagytok. Kb. fele-fele arányban fiúk, illetve lányok. Olyan szép minden kisgyerek és értelmes, jó családból valók. Ennél nagyobb szerencsénk nem is lehetett volna! Martin, Petike, Huni, Réka, Melinda nevét hallom gyakran itthon. A legjobb barátod jelenleg Martin és... Petike. Imádom őket én is, nekem is ők a legjobb barátaim az oviból. :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése