A bújócska nálunk tök egyszerűen zajlik. Anya te számolsz, én elbújok. Izgatottan rádobja magát az ágyra, fejére húzza a takarót és vár. Alig bírja kivárni, hogy elszámoljak 5-ig. Már-már kuncog a takaró alatt, ahogy hallja közeledni a lépteimet, és én mindig úgy látom őt, hogy a csak a feje van letakarva, a két nagy lólába meg kint csüng az ágyon. :) Ennek ellenére úgy teszek hangosan monologizálva, mintha nem látnám sehol Ábelt. Kicsit téblábolok, aztán "Megvagy!" felkiáltással rávetem magam és csiklandozom, puszikálom mindenhol.
Aztán jön hirtelen a váltás. Anya én horkolok, te pedig dínó vagy. Az utasítás csak ennyi, nem több. Nekem kell kitalálnom, mit takar. Első körben átvedlek dínóvá. Hangos léptekkel járkálok és időnként elkiáltom magam. Nagyon félelmetes vagyok. Ilyenkor Ábel felriad a horkolásból és sikít. Ez a dínós játékunk. Ő találta ki.
Aztán újabb játékra unszol. Anya te vagy a cápa, én pedig ugrok. No, ezt csak titokban szoktuk játszani, amikor apa nincs otthon, mert Ábel a kisasztalról az ágyra ugrik és ezt apa nem láthatja, mert jajveszékelne. Hogy mit féltene jobban, az ágyat vagy a gyereket, azt nem tudni. Azt'szem 50-50%. Az igazság viszont az , hogy az asztal kb. 5 centivel magasabb csupán az ágynál és teljesen az ágy végébe van húzva, tehát nincsen a kettő között rés, mely lehetőséget adna rá, hogy a gyermek hatalmasat, mintegy 30 centit zuhanjon a földre. Bár, ami igaz az igaz, egy ugrástól a keresztlécek eltörhetnek simán, ezt aláírom. De mi bízunk a jószerencsében! :)
Szóval, Ábel ugrik, én pedig a két lábammal közrefogom őt és mint egy cápaszáj, hamm-hamm felkiáltással bekapom. Nagyon élvezi. És én is, mert mindezek az elkapós játékok a végén mindig sok-sok puszilgatással járnak. Ez az én jutalmam, hogy összevissza puszilgathatom őt.
Még pár évig megtehetem. Bár néha már most is tiltakozik.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése