Lego

Negyedik szülinapon belevágtunk a legózásba. Féltünk, mi szülők tőle, mert nagyon apró darabkákból áll, melyek pillanatok alatt képesek a leglehetetlenebb helyekre elgurulni, de vállalva minden macerát, megvettük az első verdás legó autókat.
Az első órában úgy is tűnt, hogy nagy hibát követtünk el ezzel, és legjobb, ha most mindjárt gyorsan a szekrény tetejére feltesszük és még legalább 2-3 évig hozzá sem nyúlunk többet.
Aztán az első feszült órákon átesve 180 fokos fordulat állt be.
Ábel elkezdte az addig csak mi általunk összerakott kisautót önállóan összerakni. Az a kisautó, amit én csak útmutató alapján félóra bíbelődéssel bírtam kirakni, azt a fiam első próbálkozásra 10 perc alatt kirakta magától. És igen, erről szeretnék beszélni.
Hogy ez mekkora öröm!
Hogy Ábel az ovis csoportban egy picit olyan éretlenkének tűnik, akinek sem a rajzolás, sem a festés nem az erőssége. A beszédről, mozgásról ne is beszéljünk ugyebár. Így aztán se a verselés, se az éneklés nem nagyon megy. Legalábbis nem úgy, mint a többieknek. S míg a fiam helyesen sem fogja a ceruzát és csak vonalakat húz vele, addig a kislányok már hercegnőket rajzolnak különböző variációkban.
És akkor most végre van egy játék, egy nem is akármilyen nehézségű feladat, és Ábel ebben korosztályához képest is nagyon szépen helyt áll. A játékot egyébként a gyártó 5-12 éveseknek ajánlja, tehát élenjárók vagyunk mi is valamiben!!! És én olyan büszke vagyok, hogy majd' szétrepedek!