Élménydarabkák

Hiába kérdezem mindig Ábelt, hogy mit csinálnak az oviban, hogy mi történik ott vele, sosem kapok egyetlen morzsányi híranyagot sem arról a napi 8 óráról, melyet egymás társaságán kívül töltünk nap mint nap. Úgy kell gyakorlatilag elkapnom ezeket az élménydarabkákat a mindennapi életünkből.
Hallgatom a versikét, nézem ahogy tornázol a tükör előtt és adod magadnak az utasításokat: comb, comb, taps, taps, comb, comb, taps, taps. Majd jön a hajlítgatás, törzskörzés. Ebből már látom is magam előtt a tornaórátokat. A kis gyurmatortáidból, és hóemberedből látom, milyen ügyesen gyurmázol (tényleg ügyesen), és örömmel. Szívesen játszol vele. Persze megkaptuk a hímes tojásaidat is, amit te festettél, és lefényképeztem az első macit is, amit kifestettél. Néha új énekeket is hallunk tőled, sőt, van hogy el is táncolod a tükörnek a cini-cini muzsikát. S ami nagyon tetszik, hogy saját magad mondasz meséket. Fogod magad, leülsz a földre, néha még könyv is van a kezedben és mondod. Néha a képek alapján, néha csak úgy, kútfőből. Pár mondatos mesék ezek (többnyire autókról szólnak), de a végén mindig ott a lezáró mondat: "Itt a vége, fuss el véle!"

És persze az oviból ezernyi egy mondat is: Anya, soha többé nem vagyok a barátod!, vagy jön a nyelvnyújtogatás, vagy hirtelen nagy Ninjago harcos lettél, vagy éppen Pókember, vagy Sandokan annak ellenére, hogy soha egy ilyen és ehhez hasonló mesét nem láttál még. A lényeg az, hogy új mesehőseid lettek, melyekhez azonnal alkalmazkodni tudtál. Pókemberes karatemozdulatokkal jöttél haza egy nap az oviból, vagy éppenséggel zombi sárkányként mozogtál a lakásban. Bevallom azért ez az utóbbi igen ijesztőnek hangzott: zombisárkány. Azért elgondolkoztam egy darabig, hogy milyen kis barátai lehetnek a fiamnak, hogy zombikat néz. Majd "kis" fejtöréssel (azt'szem két napba telt) rájöttem, hogy Zsombi sárkányról beszélünk, és ezzel nem csak a titokra derült fény, de bevallom, meg is könnyebbültem.