Ismét mindenki jobban tudja, hogyan kell fölnevelnünk Téged

Igen. Nehéz, talán a gyermeknevelés egyik legnehezebb része, hogy nem hagyják rá az emberre, hogy a saját feje után menjen, hogy a saját érzéseit, logikáját, ismereteit és ösztöneit követve nevelgesse, terelgesse gyermekét, NEM, megmondják hogyan kell. Megmondja a barát, a szomszéd, a rokon, a játszótéri anyuka. Szörnyű, hogy mindenki jobban tudja. Szörnyű, hogy mindenki jobban látja mint én, hogy a gyermek félre van nevelve. S ha nem most ültetem a bilire, biztosan így marad örökre pelenkásan. Ha nem nevelem szigorúbban, tuti a fejemre nő. Ha velem alszik, sosem vakarom majd le magamról. Ha szoptatnám, úristen, szentségtörés! Már volt alkalom, hogy le is tagadtam, hogy szoptatok, annyira nem volt kedvem végighallgatni a sirámokat. Szegény fiam, tényleg, micsoda egy dög vagyok, hogy még szoptatlak. Teljesen magamhoz láncollak, meg már szinte perverz is vagyok, mert ilyen nagyfiú már nem illő, hogy rajtam lógjon. És még nem biliztetlek? Hát mi lesz velünk egy év múlva akkor az oviban? Nem fogják bevenni sehová! Hogyan is lehetek ilyen nemtörődöm, nyegle, lusta anya, hogy hagyom így fejlesztés, szoktatás nélkül ezt a gyermeket! Aztán majd csodálkozom, hogy a fejemre nő!