Hú, fiam, a mai napon nagyon sokat zsiványkodtál! Alig bírtam veled itthon. Szét akartad mindenáron szedni a lakást. A működő mosógépet folyton kikapcsoltad, a mikróra is most találtál rá, ajtaját nyitottad, csuktad, nyitottad, csuktad. A teregetni szánt ruhákat megkóstolgattad, szívogattad belőlük a vizet, majd szétdobáltad a padlón. A nappaliban lerámoltad a könyvespolcot, a kisszobában totál kipakoltad a ruhásszekrényedet, sőt még a polcokat is kihúzgáltad belőle. A zoknis fiókod tartalma szanaszét a padlón és a játékok között. A játékok kidobálva a járókából, az etetőszék alja és tálcája tele az ebéd nyomaival. Délután 4-ig bírta anya, aztán egyszerűen kimenekültünk a lakásból.Fogtalak a kis homokozószetteddel, és elindultunk sebesen a játszótérre, mielőtt még a türelmem végleg elfogyott volna.
A játszótéren bepakoltalak a homokozóba, emlékezve, hogy milyen élményt jelentett a homokozó neked a hétvégén.
Ehhez képest most inkább az emberek érdekeltek. A homokot még csak meg sem kóstoltad. Annál inkább mosolyogtál a környező anyukákra, s figyelted a környezetedben munkálkodó gyerekeket. Aztán egy laza láblendítéssel kipenderültél a homokozóból, és irány a hinta.
Eleinte anya segítségét elfogadva két lábon jártuk körbe az egész játszóteret, majd négykézláb vettük birtokba a terepet. Kinéztük a gyerekeket a hintából, a csúszdából, ráültünk a rugós kutyára is. Megnézegettük az egyik kislány motorját is, majd átadtuk a motorozás lehetőségét egy másik kisfiúnak. Inkább a kerítés felé tendáltunk, ahol egy foltos kiskutyával találkoztunk. Gazdája csak annyit mondott: "Nem boci, kutya."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése