Köztudottan szeretsz telefonálni, ezt már írtam. Mindenféle telefon szóba jöhet nálad, de a mobil az igazi, sőt, tovább megyek, az anya mobilja a kedvenc. Sajnos emiatt a telefon élete igen rövidre sikeredett, isten nyugosztalja. Át kellett mindkettőnknek térni egy újabb, nem-baj-ha-tönkremegy-telefonra.
Ma reggel csörgött, siettem, hogy felvegyem. Apa volt az, és hamar kiderült, hogy Téged keres. Átadtam a telefont hát neked. A füledhez tettem, hogy halld apát. Azt az eksztázist, amibe röpke egy másodperc alatt kerültél, azt nehéz leírni. Nyilvánvalóan megértetted, hogy ezúttal most téged keresnek. S eszerint neked most hallanod kell az üzenetet, s korrektül meg is kell válaszolnod.
Úgy is tettél. Be nem állt a szád. Szorosan odadugtad a telefont a szádhoz, s mondtad apának, mondtad, mondtad. Apa is mondta, mondta, de a füledhez nem tetted a telefont. Próbáltam beavatkozni, de bár ne tettem volna! Csak a füledhez akartam tenni a telefont, hogy halld apát, de éktelen sikításba kezdtél mindannyiszor kísérletet tettem rá, hogy megérintsem a telefont a kezedben. Az istennek nem akartam megérteni, hogy ne piszkáljak bele a telefonos ügyeitekbe.
Az első igazi labdázás tegnapra dátumozható. A nagy kék pettyes labdát dobáltuk egymásnak az előszobában nagy rikkantások közepette. Végre rájöttél micsoda élvezet is tud lenni ezzel a gömbölyű világgal játszani!
2010. 04. 30.
Ma a játszótéren egy jó nagy labdát a két kezedbe fogtál, és elindultál vele. 6-7 lépés után dőltél el, majd újra és újra nekivágtál az ismeretlen útnak. Önállóan, szépen lépegetve. Gratulálok, fiókám! Csak így tovább!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése