A mai kalandunk

Mára anya szép ideális képet álmodott meg nekünk. Elképzeltem, ahogyan vidáman nézegetjük az állatokat az állatkertben, közben Ágostonnal játszotok, mi pedig az anyukájával, Andival beszélgetünk és sétálunk mögöttetek. Még a Zoocsemegét is hozzáképzeltem a jelenethez, és persze az elmaradhatatlan fagyit.
No persze a valóság rácáfolt a terveimre. Már akkor, amikor megláttam a kasszánál kígyózó sorokat. De aztán folytatódott a benti tömeg látványával. És hát nem hétvégi kiscsaládosok találkozójára szerettünk volna menni, hanem az állatok kedvéért mentünk be, de egy darabig eltartott, míg megszoktuk, hogy minden állatot annyian néznek meg egy adott percben, mint Mona Lisát a Louvre-ban.
Ábel hamar besokallt a rengeteg ingertől és hamar átállt arra, hogy őt már csak a fagyi érdekli, és egy adott időben már több időt töltöttünk a padokon ülve, mint sétálva. De az is kalandosan telt, mert sok kíváncsi kis veréb keltette fel Ábel érdeklődését, így megindította külön kis hajtóvadászatát ellenük. Próbálta elkapni őket. Nagy volt a vidámság, jó volt látni! Aztán átestünk a holtpontot, és tovább róttuk utunkat. Nálam a zsiráfok lettek a nyerők. Nagyon kecses és különleges állatok. Ábel pedig a fókáknál sikítozott a legtöbbet. Ugyanis alulról, illetve oldalról néztük a vízben őket és olyan hirtelen jelentek meg az üvegfalnál, hogy mindig újabb meglepetést jelentettek a piciknek. Persze tele volt ez a rész 2-4 évesekkel, akik minden fókamegjelenést sikítással és nevetéssel nyugtáztak. Nagyon fel voltak ajzva, cukorfalatok voltak.
Nagy szenzáció volt most a kölyökelefánt, aki nemrég született, illetve a 4 pici oroszlánkölyök, akik talán még fiatalabbak, mint Asha, az elefánt.
Persze a kisoroszlánok épp pihiztek családostul-mindenestül, kifeküdtek a napra, sokat nem mozogtak. :) Annyira jellemző! Asha viszont vígan sétizett anyujával, szorosan mellette, úgyhogy félig takarásban volt.

Aztán ebédeltünk egyet már az állatkerten kivül, de még szorosan a közelében egy sültkolbászosnál, nagyon fincsi volt. Ábel viszont akkor már elért a fáradtságnak arra a szintjére, amikor be tudta mutatni legidiótább dolgait. Ágoston is követte. Végülis annyi haszna volt, hogy így közel került egymáshoz a két fiú. A Ligetben folytattuk az utunkat, ahol is egy szép füves, virágos réten telepedtünk le négyesben. Olyan jó volt a földet érezni magam alatt és a fűszálakat rágcsálni! A gyerekek meg kitombolhatták magukat végre rendesen. Volt nagy futkározás, cselezés, fánkozás. No és persze pár komolytalan könnycsepp is legördült. Mi pedig végre Andival tudtunk egy kellemeset beszélgetni! A hazafele úton már a buszban elaludt Ábel, és bizony igen kemény volt onnan leszállva ölben hozni hazáig a kis alvó kalandort. Nem véletlen talán, hogy azonnal ágyba zuhantunk és aludtunk legalább 3 órát ez után a napután.