Hetek óta készültem a mai napra. A Millenárisban nagyon nívós és neked való egész napos programokat ajánlottak. Annyira örültem! Annyira akartam, hogy Te is aktívan részt tudj már venni egy gyermekeknek szánt közösségi és egyben kulturális programban. Annyira izgultam, hogy a napi programunk úgy alakuljon (ébredés, altatás, etetés, stb.), hogy még jó időben odaérjünk Budára, a Millenárisba.
S szépen indult is a nap. Szépen hoztuk a szokásos ritmusunkat, aminek ismeretében én egészen jól ki tudtam kalkulálni, hogy mikor fogunk tudni elindulni. Apa is időben elkészült, ő vitt minket el a helyszínre.
Az autóúton borzalmas dugó volt, több mint 40 perc alatt értünk el a Lövőház utcába. Mire az autó begurult a park elé, már túl voltunk egy nagyon feszült, vitázós-veszekedős kocsikázáson apával. Úgy éreztem magam, mint aki ólomsúlyú kabátot visel. De nem baj, gondoltam, majd a parkban kifújom magam, míg a kisfiam táncol, mondókázik és kocsikázik a többiekkel. Aha. A pénztárnál, ahol már készültem legombolni az 1800 forintos belépőjegy árát, informáltak, hogy ilyen piciknek nincsen igazából program. Illetve van egy játszóház, nézzem meg milyen, aztán döntsek. Hát, felszaladtam megnézni. Lehorgasztott fejjel futottam vissza. Apának a telefonban már sírtam. 3 hete vártam ezt a napot. A programfüzet csábító ajánlatai sehol sem voltak. A kisfiam ismét kultúrprogram nélkül maradt.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése