Féltem is tőle picit, és mit mondjak, ennek hátrányai meg is mutatkoztak, főként a nap vége felé, de előnyei annál klasszabbá tették az együttlétünket. Kéz a kézben várni a villamosra. Ott az ölemben ülni és izgatottan figyelni kifelé az ablakon át. Sétálni a házak között, és lelassulni, míg észre nem veszi anya is a körülöttünk nyüzsgő életet, hangyákat, fűszálakat, kutyák és gyermekek kíváncsi ismerkedését. S néha csak úgy az égre mutatva csodálkoztál el, szóltál nekem is, hogy „Nézd!” S meg kellett dolgoztatnom az agytekervényeimet, hogy rájöjjek, a szél mozgására hívod fel a figyelmemet épp, ami a falevelek suhogását eredményezte.
Összes érzékszervünket kinyitva, érzékenyen figyelve sétáltunk végig azon a kertvárosi szakaszon, amelyen egyébként babakocsival, egy lendülettel, percek alatt átrobogunk.
Az út kétségtelenül legizgalmasabb része a villamossal való utazás volt! Leszállás után is még sokáig néztünk utána, mintha idő kellett volna ahhoz, hogy fel tudd fogni, hogy igen, ez veled történt meg. Te ültél ott ezen a hatalmas villamoson.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése