Nagy dolog ez

Nagy dolgok történnek manapság a kis életünkben.
Mi ketten szépen lassan szétválunk. Az első lépés elég sokkoló volt, gondolom. Az az a nap volt, amikor kiemeltek téged a pocimból, 2009. március 8-a reggelén. Majd a szoptatás minden egyes állomása (hozzátáplálás) vitt minket picit előrébb ahhoz a pillanathoz, amely tegnap érett meg bennem.
Ahhoz, hogy azt mondhassam neked, "Ábel, már nagy fiú vagy, és a nagy fiúk nem ciciznek már." No, nem eszik olyan forrón a kását, azért nem vettem el tőled teljes valójában a cicizés lehetőségét, de erőteljes korlátozást helyeztem kilátásba, sőt, gyakorlattá is tettük már azóta. Az oka nagyon egyszerű volt, fiam, nagyon elfáradtam. Sokszor éjszaka is órákon át hozzám bújva ciciztél, mert az jó volt neked. És én is imádtam hozzád bújni, a szuszogásodat hallgatni, de aludni csak részletekben tudtam rendesen. És ez várhatóan egy idő után túl sok lett.

Elmagyaráztam hát neked, hogy most más idők kezdődnek e téren, amire sűrű nemekkel válaszoltál, de mégis valahogyan lassan mintha elfogadnád az új helyzetet.
Köszönök neked mindent, picim. Az elfogadást benned, a bizalmat, a hajlékonyságot, mindent. Anya ma először a három év alatt átaludta az éjszakát. 10 órát aludtam egyhuzamban. És nagyon jólesett. Reggel persze arra ébredtem, hogy hiányzol és kicsit megkönnyeztem az új helyzetet, de hiszem, hogy a döntés most is helyes volt. Fájdalmas, de helyes döntés. Ilyen is van.