Hazaérve anya beletette a bodobácsot a virágföldbe a kis babod mellé. Mégse maradjon az asztalon. Nem is foglalkoztál vele, míg apa haza nem ért. Akkor aztán boldogan újságoltad apának, hogy nagyon megsérült a bodobács és hazahoztad. Meg fog gyógyulni,- mondtad. Majd tenyeredbe vetted és megmutattad apának a kisbarátod. Apa megpuszilt, de a lelke mélyén azért nem örült annyira, hogy bogarakat fogdosol, és még ráadásul haza is hozod őket. De azért nem akarta elrontani a kedvedet.
Másnap reggel korán szaladtál a bodobácshoz hátha meggyógyult már. Megfogtad és nézegetted, de apa ezt már nem díjazta. Volt belőle veszekedés, meg hogy menj kezet mosni fiam - nem megyek. Dobd ki a bodobácsot - nem dobom. Végül, mikor apa nem figyelt oda, kimentetted a bodobácsot és behoztad a saját szobádba, elrejtetted a kis dolgaid között. Anya ezt észrevette és "megfelelőbb" helyre vitte a kis bogarat, kidobni nem merte, nem is akarta.
Aztán később, mikor újra eszedbe jutott a kis bogár, elmentél a titkos helyedre megnézni, de már csak hűlt helyét találtad. Erre iszonyú dühbe gurultál és hangosan kiáltottad, hogy apa kidobta a bodobácsot a szemétbe, és már rohantál is apához ökölbe szorított kézzel!
Apa csak nevetett rajtad és aztán veled. Elhitted, hogy apa nem bántotta a bogaradat, mert nem is történt ilyen. Ha örülni nem is örült neki, de azért tiszteletben tartotta legújabb hóbortodat.
Amikor lecsendesült a bogárkérdés, anya a füledbe súgta, hová rejtette el a kis bodobácsot, ahol biztonságban van és olyan helyen, ahová egy kis bogárka való. Ez az első közös titkunk, apának erről nem beszélünk.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése