Ma, ebéd közben

Ábel rám néz, fülig érő szájjal, csík szemekkel. Nem tudtam hirtelen mire vélni. Sőt, azt sem tudtam, igazi mosoly-é, avagy valamifajta műöröm.
Egyszer csak megszólalt: "Anya, te az én barátom leszel, én pedig a tiéd, jó?" - és átszellemült ábrázattal tovább mosolyog, s csak néz...
Gyönyörű volt.